Büszkeség és balítélet

A kertész diadala nem elsősorban a szépen metszett fa - nyilván az is okoz némi örömöt - de az igazi fokmérő a megtermett gyümölcs. Sok mindenben vagyok kétkedő még, sőt ez így is marad még, de ebben az egyben már látom az alagút végét és remélem, hogy az tényleg az igazi fény, nem pedig egy szembejövő tehervonat. Szóval, büszke vagyok a kölökre! A legutóbbi síkirándulásán, a hegyen, a hóban, talált egy iPhone telefont és meg sem fordult benne az, hogy megtartsa, hanem annak rendje és módja szerint leadta a talált tárgyak osztályán. Remélem, hogy eljutott a tulajdonosához! Mivel Ausztriában volt síelni, azért ez valószínű. Én is többször találtam már telefont és minden esetben vissza is adtam, sőt pendrive-ot is sikerült visszaadni a tulajdonosának, a rajta található dolgokból kinyomozva azt. A kiinduló alap a tettre mindig az volt, hogy hasonló helyzetben én minek örülnék? Ha azonnal le kellene mondanom a dologról vagy ha visszakaphatnám? Én mindig a második dologra szavaznék, de sokan vannak úgy, hogy az elvesztés/megtalálás valamiféle legális tulajdonszerzésnek minősül, illetve az érték jogosan felülírhatja az erkölcsöt, így csak a nekünk nem kellő vagy üzletileg értéktelen dolgokat becsületes dolog visszaadni. Azóta számtalan ismerősnek meséltük el a dolgot büszkén és meglepő eredményre jutottunk. Bár egy közvélemény kutatáson az derült ki, hogy az emberek nagy része becsületes - de kezdek kétkedni a kutatásra adott válaszok őszinteségében. Ha meséltük a dolgot, az emberek nagy része szinte azonnal felkiáltott. - Egy iPhone? És visszaadtátok? Ti nem vagytok normálisak, az legalább százezer forintot ér! El kellett volna hozni! - Meglepő, hogy olyan emberek is mondtak ilyesmit, akiket alapvetően tisztességesnek gondoltunk volna eddig. Azt hiszem mi sosem leszünk azáltal gazdagok, hogy eltesszük a másét, de azért nem haszon nélkül való ez a viselkedésforma sem. Legalább megtudjuk, hogy kik is a barátaink, ismerőseink valójában..