Egy lépés előre

Egy lépés előre, kettő hátra. Tegnap voltam vérvételen, mert időszerű volt már. Mondhatnám, hogy azért, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem alvadt-e belém a lé a marha nagy nyugalomban, de részben nem tette, részben meg nem is mondanám - lévén az utóbbi idő meglehetősen strapás  - munka szempontjából. Azt hittem, hogy hatalmas tömeg lesz - ehhez képest, bár nem unatkoztunk, de láttam itt már több népet is. (Ebből következne az, hogy az embereknek már vérvételre sem telik, inkább megeszik otthon hagymásan, pörköltnek?) Hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, megdöbbentem a fejlődésen, hogy a leletet hajlandóak e-mail útján is elküldeni, nem kell külön szabadságot kivenni amiatt, hogy az ember az eredményeket, szintén hosszú sorállás után megkaphassa. Viszont eddig csak sorszámot kellett kérni és odabent adminisztráltak, most a sorszámkérés után az adminisztráció is hív a számmal, de ez nincs sehova kiírva és a legtöbb embernek fogalma sincs róla. A jóindulatú betegek egymást tájékoztatják, aki meg épp kimarad ebből az így járt. Arról nem is szólva, hogy az e-mailban küldést külön nyomtatványon kellett kérni, amiért újra sorba kellett állni. A lelet délután valóban megjött - szóval öröm és boldogság. Csak épp azt nem értem, hogy ha véletlenül történik valami jó egy egészségügyi szolgáltatásban, akkor azt miért kell valami rosszal kompenzálni? Miért kell ez egy előre lépés után az a másik kettő hátra?