Egyszer réges-régen, egy távoli galaxisban - kezdhetném így a monológom és rögtön megtelne ettől pátosszal, de azt hiszem a folytatás miatt elégtételt vennének rajtam a kiábrándult sci-fi rajongók, hogy a folytatás nem hozza azt, amit a bevezető alapján tűnne. De akkor is régen volt már a dolog, de éppen most jutott eszembe ismét, így vetem bele az emlékek sötét kútjába, ide. Szóval volt nekem egy kedves ismerősöm, aki mindig azt mondta a barátjának, hogy ha az szereti őt, akkor elfogadja olyannak amilyen. Ez a kijelentés zseniális, hiszen egy önbeteljesítő jóslat erejével bír, hiszen ha a barátnak csípné mégis valami a szemét, akkor rögtön felmerül a vád, hogy ez azért van, mert nem is szereti a lányt igazán, tehát a saját szerelme érdekében ignorálni fogja az összes kételyét, mert ezzel a szerelmét lehetetlenítené el. Nekem is vannak dilijeim, jut eszembe. De engem úgy látszik nem szeretnek eléggé ahhoz, hogy ezt elfogadják nekem, feltétel nélkül. Brühühü. Azt hiszem megint így jártam..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése