A módszer

Tegnap mérföldkőhöz érkezett a szülő - gyermek viszonyunk a kölökkel. Ugyanis először kértük meg arra, hogy teljesen egyedül nyírja le a füvet. Próbálkozások eddig is voltak erre, de az első önálló alkalom most érkezett el. Angyal szállt le közénk - ugyanis a fiatalúr elfelejtett zsémbelni a feladat ellen, pedig azt, valljuk be, nagyon tud. Akkurátusan nekiállt a feladathoz, én meg előbányásztam a garázsból a fűnyírót. Ő kihozta a legrövidebb hosszabbítót és elkezdett nyírni. Javasoltam neki egy megoldást, ami nekem bevált, mégpedig azt, hogy valami rendszer mentén, az egyik oldalról haladjon a másik felé. Mindenkinek kell valami módszer! Persze ő a terület közepén kezdte. Amikor szóltam erről, akkor persze azt mondta, hogy ez az ő módszere. Aztán persze finomította azt, mert mondtam neki, hogy hatékonyabbá válhatna - mert bár azzal nyír, amivel akar, de én ezt a rövid hosszabbítót nem használom fűnyíráshoz, mert nem kényelmes. Erre kicserélte a másikkal, ami sokkal hosszabb, de így is nyírt egy csíkot, aztán megállt, hogy rendezze a zsinórzatot, majd újabb csík és újabb zsinórrendezés. Elmondtam, hogy nem akarom bírálni az eljárását, de ha mondjuk jobbról balra nyírna és jobb oldalra a már lenyírt részre fektetné a kábelt, akkor nem kellene minden alkalommal megállnia és zsinórt rendezni, mert nem állna fenn a veszélye, hogy szétnyírja a kábelt. Erre már nem igazán hajlott - gondolom túlságosan meg kellett volna változtatni a metódust, sőt lehet, hogy az már nem is az ő megoldása lett volna, hanem már az enyém és mint tudjuk, az intuícióra (amely személyes tapasztalásból fakad) minden zseninek szüksége van. Nem gond - majd még finomítjuk az ő saját módszerét..