2012. január 22., vasárnap

Rossz ország

Azt hiszem rossz országban élek. A tegnapi 'Békemenet' - azaz a kormány politikája melletti tüntetés után egyre inkább meggyőződésemmé kezd ez válni. Nem az a baj, hogy annak idején az emberek a Fideszre szavaztak - ez tulajdonképpen az előző kormány töketlenkedése miatt némileg érthető (Persze ebben vastagon benne volt az akkori ellenzék folyamatos destruktív populizmusa is!) hanem az, hogy szerintük az, ami most ebben az országban megy, az jó. A visszamenőleges jogalkotás, a magántulajdon elleni támadások, 3000 ember nyugdíjbefizetésének elvétele majd eredmények nélküli kidobása az ablakon és végül az, hogy ugyanoda jutottunk, ahonnan végre sikerült eltávolodnunk. Akkor felvettünk egy gigahitelt az IMF-től, de a végén már az utolsó részleteket nem hívtuk le belőle, mert nem kellett. Abból a pénzből most részvényeket vettünk, amik máris a felét érik az akkori áruknak - tehát nem sorolnám ezt sem a kifejezetten jó üzletek közé. Most meg vezetésünk az általa démonizált IMF-nél könyörög pénzért, és mindent megtesz azért, hogy az ámokfutásához forrást találjon. Közben a pesti utcán emberek masíroznak, akik a kormányt éltetik és azt tűzték a zászlajukra, hogy nem akarnak gyarmaton élni. Elképesztő! Banánköztársaságban jobb? Hisz itt még a banán sem terem meg..

Nincsenek megjegyzések: