2012. január 30., hétfő

Hübrisz

Rick Riordan-i értelemben véve a hübrisz a végzetes hiba. Regényciklusában minden félvér hős rendelkezik vele, ez az a tulajdonság ami a hősöket romlásba dönti. Mitológiai értelmére több magyarázatot is találtam a neten, de én mégis az elsőnek említett forrást fogom használni. Annál is inkább, mert szerintem nem csak a hősök, de minden egyéb halandó is rendelkezik ezzel az áldással vagy átokkal, attól függ ki hogyan éli ezt meg, illetve ki él vele együtt úgy, hogy fel sem ismeri a jelentőségét. Mert azt hiszem jelentős dolog az, ha az ember egyáltalán képes arra, hogy felismerje a hibáját és mégnagyobb az, ha tenni is tud ellene. Azt hiszem nekem hibám az, hogy túlságosan ragaszkodom tárgyakhoz és/vagy emberekhez. Más könnyen veszi ezt, nekem kínt jelent megválni emberektől akiket ismertem, illetve tárgyaktól amik valami kapcsolatot, valami fogódzót jelentenek az életben valakihez vagy valamilyen eseményhez. A felismerés már megvolt, de, hogy mit tudok tenni a hübriszem ellen? Azt hiszem erről egyelőre fogalmam sincs..

Nincsenek megjegyzések: