Nekrológ

Egyre több nekrológot írok - azt hiszem ez az élet velejárója. Amíg az ember fiatal, inkább esküvőkre és keresztelőkre jár, temetésekre alig, de ahogy öregszik, inkább a temetések kezdenek dominálni az életében. Ez a mostani eset ebből a szempontból rendhagyó, hiszen a haláleset nem most történt, csak most jutott a tudomásomra. De megemlékezni valakiről sosem késő, ha valamennyire közel állt hozzánk. Családunk egy oldalágáról van szó, az anyai nagy-nagynéném férjéről. Nagy-nagynéném (Ida) már régebben elment, az ő haláláról sem tudtam - családi torzsalkodás szakasztotta el az információáramlás szálát, illetve volt a háttérben egy másik rokon lakásszerzési kísérlete - az ő lakásukat szerette volna megszerezni, ezért vetett be mindent - itt a mindenben benne foglaltatott az, hogy az áskálódásával a két család teljesen elszakadt egymástól, de azért én reméltem, hogy egyszer ez mégis másképp lesz. Nem pont erre a megoldásra gondoltam, bár ez valószínűbbnek tűnt, mint a kibékülés. Ida és Miklós mindketten öregek voltak már, a maguk rigolyáival, de szerethetők voltak. Időnként meglátogattuk őket a belvárosi lakásukban, olyankor élvezettel meséltek a legutóbbi külföldi útjukról, mutattak mozgófilmet olyankor amikor még nem volt videó, és vetítettek rengeteg diát olyan helyekről, ahová sosem fogunk eljutni. Gyerekük nem volt, hogy miért, azt nem tudom, de jól elvoltak egymással. Miklós a közgázon tanított, illetve a tudományos életének élt, az MTA is tagjai sorába választotta - családunkból azóta sincs hozzá hasonlóan magas tudományos fokozata senkinek és talán nem is lesz. Sokat voltak nálunk Balatonon is, Miklós németebb volt egy németnél, így amikor a jegesmedvék is ordítva másztak ki a vízből, ő ment bele egy szál fürdőnadrágban, két gumimatraccal és egy hőmérővel felszerelkezve. Tőlük kaptuk életünk első lego készletét is, de sokat segítettek a szüleimnek is. Kölcsönt nyújtottak akkor is, amikor senki másra nem számíthattak. Sajnálom, hogy elmentek, immáron mindketten, illetve, hogy halálukban el vannak szakítva egymástól, de emlékeinkben azt hiszem olyannak fognak élni, amilyenek igazából is voltak.