Rossz ország

Azt hiszem rossz országban élek. A tegnapi 'Békemenet' - azaz a kormány politikája melletti tüntetés után egyre inkább meggyőződésemmé kezd ez válni. Nem az a baj, hogy annak idején az emberek a Fideszre szavaztak - ez tulajdonképpen az előző kormány töketlenkedése miatt némileg érthető (Persze ebben vastagon benne volt az akkori ellenzék folyamatos destruktív populizmusa is!) hanem az, hogy szerintük az, ami most ebben az országban megy, az jó. A visszamenőleges jogalkotás, a magántulajdon elleni támadások, 3000 ember nyugdíjbefizetésének elvétele majd eredmények nélküli kidobása az ablakon és végül az, hogy ugyanoda jutottunk, ahonnan végre sikerült eltávolodnunk. Akkor felvettünk egy gigahitelt az IMF-től, de a végén már az utolsó részleteket nem hívtuk le belőle, mert nem kellett. Abból a pénzből most részvényeket vettünk, amik máris a felét érik az akkori áruknak - tehát nem sorolnám ezt sem a kifejezetten jó üzletek közé. Most meg vezetésünk az általa démonizált IMF-nél könyörög pénzért, és mindent megtesz azért, hogy az ámokfutásához forrást találjon. Közben a pesti utcán emberek masíroznak, akik a kormányt éltetik és azt tűzték a zászlajukra, hogy nem akarnak gyarmaton élni. Elképesztő! Banánköztársaságban jobb? Hisz itt még a banán sem terem meg..

Az ország tortája

Elolvastam az 'Ország tortájáról' szóló írást a Malackarajon és úgy gondoltam, hogy ez az a dolog, amit nem fogok megkóstolni soha. Kicsit ellenérzésem van azokkal a dolgokkal szemben, amik - készüljenek bármiből vagy bárhogy - egy országot illetve annak lakosságát vannak hivatva szolgálni, jelképezni. Ide értem az elveket is. Minden ilyen dologhoz legalább ragaszkodni kell, vagy legalábbis úgy csinálni, ideológiailag azonosulni - ha úgy jobban tetszik. Nehéz olyan dolgokkal ezt megtenni, amihez nem is kérik ki a véleményünket. Nem arról van szó, hogy minden süteményről népszavazást kellene tartani, de azért mégis - ha valamit becsavarunk nemzetiszínű lobogóba és himnuszt éneklünk felette, esetleg Várhegyi Asztrik megáldja - attól még az nem lesz országszimbólum. Van számos olyan sütemény, ami hosszú évek alatt lett magyarrá, mint például a Dobostorta vagy a bejgli és nem a Magyar Közlönyben lett annak nyilvánítva - na jó, ez utóbbi talán itt sem történt meg, de ezt bizton nem állíthatom, mert nem járatom a közlönyt. De furcsa dolog történt - tegnap elém került a sütemény. A nagynéném kapta, de nem falta be - ő nem szereti amúgy sem az édességet - illetve korlátozásokkal (például azzal, hogy muszáj jónak lennie. A Daubner cukrászdából érkező dolgokkal nincsenek averziói, illetve azokkal sem amit ő készít.) és a bevallása szerint megkóstolta, de kidobta volna. Meg kell vallanom, a kíváncsiság vezérelte a villámat. Nos, korántsem volt annyira borzalmas, mint amire vártam. Nem a Zila-féle kiszerelés volt, itt a krém két tortalap közé volt betöltve és talán ettől sem volt annyira gejl. Egészen ehető volt - igaz, két hete nem ettem rendes házisütit, így hasonló állapotban vagyok ezügyben, mint az éhező hajótörött, amikor ledobnak hozzá egy Tesco gazdaságos rúd párizsit. Abban az állapotban még a cukrozott vajaskenyér is mennyei. Szóval meg lehetett enni, nem volt búvársütemény - azaz, nem akart feljönni. Pénzt ugyan nem adnék ki érte, de meg lehetett enni. Azért külföldiek előtt nem kellene túlságosan reklámozni, hogy ez lenne Magyarország, mert a végén nem jönnek ide többet, de elfér a széles süteményes palettánkon. Legfeljebb, ha más is van, majd legfeljebb nem azt választjuk..