2009. július 5., vasárnap

Ez nem az

Ez nem az a tó ami régen, a gyerekkoromban volt. Valami visszavonhatatlanul megváltozott. Bár földrajzi, geológiai értelemben véve egy pillangó egy láthatatlan szárnycsapásnyi idő telt csak el a születésem óta mégis minden más. Amikor gyerekként megérkeztünk, minden varázslatos volt. A rengeteg ember, a nyüzsgés, a csak itt kapható fröccsöntött műanyag játékok, amikből a szezon végén választhattunk egyet, és hónapokon keresztül minden nap latolgattuk, hogy melyiket kellene inkább - ezek a dolgok mind mind a múlté. Amikor a kisboltban mindent meg lehetett kapni, itt élhettünk úgy, hogy vonattal érkeztünk és hetekig maradtunk lent a kedves nagyival, mára meg annyi maradt, hogy több mint egy hete nincsen prézli, és ha nem lenne autónk akkor rághatnánk a küszöböt napestig. A nyüzsgés is elült már, hétköznap a szezonban csak pár ember lézeng a parton, a vendéglők üresek, mintha korai tél köszöntött volna be, kicsit furcsa, meleg tél. Valami elveszett itt..

Nincsenek megjegyzések: