Egy kis szakma is kell ide. Miért szeretem jobban a pingvint a lepkénél. Ez nem egy biológia fejtegetés lesz, hanem inkább szakmai és érzelmi kérdéseket feszegetek. A programozást még gimnáziumban kezdtem. Akkor a számítógépet még a HT-1080z jelentette, amivel közelebbi kapcsolatba is kerültem és megszerettem a számítástechnikát általa. (Meg is igértem magamnak, hogy szerzek egy ilyen gépet. Akkor ez elérhetetlen álomnak tűnt, mert egy ilyen gépnek olyan elképzelhetetlenül magas ára volt, hogy bele sem tudtam gondolni. Akkor a büfében 2.60 volt a kettőhatvanas süti ez a gép meg NYOLCVANEZER forint. Azóta persze lett ilyen gépem, a múzeumom becses részeként. Még jó, hogy az ember meg tudja időnként tartani a saját magának tett ígéreteit, de ez mellékszál.) Azután jött a gyors ütemű fejlődés egy c64 személyében, amire már fizetős munkáim is voltak, majd amikor a pc világ betört kishazánkba és is vettem magamnak egy 12MHz-es turbó XT gépet, a legjobbat a környéken, igaz ezért a Bécsi út másik végére kellett elmenni. Programozóként dolgoztam, jobbára ügyviteli programokat, később játékokat fejlesztettünk pc-re illetve játékkonzolokra, illetve a játékfejlesztéshez szükséges fejlesztőprogramokat írtam az öcsémmel közösen, hogy a grafikusaink könnyebben tudjanak csodákat alkotni. Mindezt többnyire az akkoriban egyetlen ismert operációs rendszeren. Programfejlesztőként eltöltött időm alatt természetes volt az, hogy egy gépet napjában többször újra kellett indítani, vagy bonyolultabb műveleteknél ezt saját magától, mintegy szívességként maga is megtette. Azután egy munkám kapcsán megismerkedtem egy olyan világgal, ahol ez nem volt szükségszerű. Olyan gépekkel dolgoztam/dolgozom amiket annak idején állandóan újra kellett indítani és félévente újra kellett installálni, hogy normálisan dolgozni lehessen velük, és most egész egyszerűen nem kell hozzájuk nyúlni, akár többszáz napot tudnak egyfolytában hiba és újraindítás nélkül működni. És ez nagyon jó. Ráadásul akkor ha beleütköztél egy problémába, akkor csak a pénzért vett sablonokkal dolgozhattál, vagy úgyszintén drága pénzért vett fejlesztőeszközökkel és szintén méregdrága információkból tudtál valamit felépíteni. Ennek teljesen ellentmond a másik világ. Kicsit ahhoz hasonlít a dolog, amikor az embernek házinyomdája van. Ott vannak bélyegzők, a nyuszissal lehet nyuszit nyomtatni, a sárkányossal sárkányt, de csak azt. És akkor egyszer csak kap az ember egy csomó szép színesceruzát, amivel egy egész más világ tárul ki előtte. Rajzolhat továbbra is nyuszit és sárkányt is, de igazából senki sem köti meg a kezét abban, hogy végre szabad legyen és azt csináljon, amit szeretne.
Igazából a szabadságot szeretem benne. Persze aki egész életében rácsok mögött élt, és nincs igénye a megismerésre, az kényelmetlennek fogja találni, de hát nem kell mindenkinek azt szeretnie mint nekem, vagy másnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése