2006. szeptember 15., péntek

Könyv

Tegnap végre eljutottam egy könyvesboltba. Van hátránya is annak, hogy az ember vidéken él, de ebből én csak a könyvesbolt hiányát tudnám megemlíteni, minden más tulajdonképpen előny. Nem járok a városban, nem kell kerülgetni a rengeteg akciónyugdíjast, jóval kevesebb a tolakodás, lökdösődés, általában véve nyugodtabbak az emberek és ez jó. Poldi bácsi mondaná (Égigérő fű.) - Hogy csak az a szép ződ gyöp, az fog hiányozni - Én is így vagyok a könyvesboltokkal. Míg gimibe jártam, és még megvolt Vácott a buszállomásnál a könyvesbolt, a tanítás után, amikor mindenki ment a menzára enni, mi inkább a kimentünk a boltba nézelődni, és azután mentünk vissza, amikor már nem volt sor. Nagyon élveztem ezt és bár szinte minden nap ott voltunk, akkor is mindig találtunk új és új dolgokat. Azért ezeknek a látogatásoknak van terhe is, ami jobbára amiatt keletkezik, hogy nem tudom megállni a vásárlást. Tegnap is így történt. Vannak olyan szerzők, akiket egyből megveszek, pl William Gibson is közéjük tartozik. Legutóbbi könyve a 'Trendvadász' is nagyon tetszett, első olyan könyve ami szinte a jelenidőben játszódik, nem tartalmaz utalást a jövőre. (Ennek a könyvben szerepel az alábbi elmés szerkezet, ami rögtön belopta magát a szívembe, és úgy érzem kell egy ilyen nekem. Ez a Curta.) A mostani műve a 'Tegnap holnapja' ami a híd trilógiájának az utolsó kötete és van egy olyan de ja vu érzésem, hogy már valahol olvastam, de azzal együtt mindenképpen meg kellett vennem, mert a szerző garancia a jó szórakozásra.

Nincsenek megjegyzések: