2006. szeptember 27., szerda

Indulatok

Reggelente, ahogy jövök be a munkába egy óriásplakát mellett visz el az utam. Az óriásplakáton egy választási üzenet van az egyik párt üzenete. A tábla a falu szélén van, a pusztában. Már tegnap észrevettem, hogy valaki ronda fekete festékkel az alábbi szöveget írta rá: 'LÓGNI FOGTOK!' Elgondolkodtam azon, hogy milyen gyilkos indulat fűtheti azt az embert, aki fogja magát, vesz festéket, majd kizarándokol a semmi közepén lévő táblához, majd ráírja ezt a borzalmat. Vajon komolyan is gondolja vagy csak a szája jár? Egy szellemi vezetőre vár, vagy megtenné maga is, hogy csak azért felakaszt valakit, mert máshogy mer gondolkodni mint ő?
Ez pártállástól függetlenül szörnyű gondolat. A nyilasok itt élnek közöttünk, és csak arra várnak, hogy eljöjjön az ő idejük. Még belegondolni is rossz, ne hagyjuk, hogy így legyen!!! Ha azt mondjuk, hogy demokráciában élünk, akkor csináljunk is úgy!  A legnehezebb dolog az, tudom, hogy  elfogadjuk azt, hogy olyan a véleményünk, amivel a többség nem ért egyet, de akkor sem az erőszak a megoldás.

Nincsenek megjegyzések: