Csúnya álmosító őszi idő van. Ez jelzi számomra, hogy a nyárnak már vége, ami talán lesz, az olyan utómozgás-féle, ez a nyár már halott. Igazából az ősz az egyetlen olyan évszak, amit nem szeretek. Megérint az elmúlás, és nem a pozitív gondolatokat hozza elő belőlem. A tavasz szép, amikor pattannak a rügyek és olyan gyönyörűen harsogóan zöld minden. A nyári esték is szépek, amikor a polarizált fény valószínűtlenül meleg színekbe burkol mindent, és a tél is szép a maga ártatlan fehérségével. Csak az ősz ne lenne. Ez a hónap az elmúlásról szól, amit ugyan enyhít egy kicsit a fák tarka lombruhája, de aztán lehullanak a levelek és ottmaradnak a fák tetemei, csontvázként várva a feltámadást. Ma ahogy jöttem be kocsival, a madarak is készülődtek valamire a villanydrótokon. Talán szakszervezeti ülést tartottak a rangidős vezetésével, talán tanakodtak, hogy lehet, a fecskék és a gólyák csinálják jól..
Az emberek lelkét is úgy látszik megérintette az idő, egy n agyon jó ismerősöm most jelentette be, hogy elege van az emberekből és most nem akar beszélni senkivel. Az ősz a lelkekbe költözött, de a tél után jön a tavasz, remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése