Tetvek!

Lőrincz L. László, A nagy kupola szégyene című művében említi őket, mint zöld teheneket. Alapvetően békés lényeknek tűnnek, gyakorlatilag nem csinálnak semmit, hanem csak úgy vannak. Emberre például a legritkább esetben támadnak rá, a növények zsenge hajtásai viszont tudnának mesélni, ha tudnának mesélni. Nyilván a zöldség ezt másképp éli meg, amikor jön valami zöld a barátaival és a húsába vágja a fogát, illetve azt, amit ilyenkor bele szokott vágni. Szóval, ha a zöldféle nem szívleli őket, akkor mi, a zöldség gazdái - szintúgy, tekintve, hogy a zölddel nekünk is terveink vannak. Az apró, kis zöld rohadékoknak tehát menniük kell, ez biztos! Menni, Menni.. Persze! Na de hogyan? A koncentrált vegyipari támadás meggyérítette a számukat, de ennyitől még nem kapituláltak. Olvastam valahol, hogy jó a szódabikarbónás víz is és ez legalább valamennyire természetes is. Hirtelen nem tudtam előrántani se receptet, se szódabikarbónát, hiszen egy ideje lejöttem a fehér porról és gyomorégésre inkább Salvus vizet fogyasztok. Eme víz, nátrium hidrogénkarbonátos, azaz pont olyan mint a szódabikarbóna - szóval tettem vele egy próbát. Nos, ami hasnál a gyomorégésre, az nem biztos, hogy növényre is jó, azaz sikerült rendesen túllőni a célon vele. A tetvek valóban eltűntek, de az oldat valószínűleg annyira tömény egy élő növényhez, hogy a permetezett részek olyanok, mintha lángszóróval támadtam volna rájuk. Ha úgy vesszük az is egyfajta tetűirtás, ha elpusztítom az élőhelyüket és a táplálékukat, de valahogy nem erre a megoldásra gondoltam a legelején..