2016. március 2., szerda

Tót atyafiak

Szóval a dolog ott indult, hogy a szlovákok is bevezették az elektronikus autópálya matricát, hisz nem sok teteje van valamit felragasztani a kocsira, ha úgyis az a dolog vége, hogy megnézik a számítógépben az egészet. A szolgáltatás január elsején indult, ebből az alkalomból a hivatalos matricaforgalmazó helyen is csak annyit tettek idehaza, hogy egy sajtpapírra leírták a webhely címét, hogy vegyek magamnak, ha akarok. Megérte volna elkérni a panaszkönyvet, de az ember végül is kedves volt, ha a hivatala még töketlen is. Persze január elsején indult, de már volt rendes weblap, magyarul is és fizetni is lehetett neten, rendes alkalmazással, kártyával, biztonságosan, ahogy kell. Arról ne is szóljak, hogy az éves matrica persze nálunk a legdrágább a világon, ott ez 50 fabatka és biz'Isten vettem is volna, ha sűrűbben járok arrafelé. Tíznaposat vettem, korrekten visszaigazolták, de az igazi meglepetés csak mostanság jött. E-mailban és sms-ben is tájékoztattak a matrica lejárata előtt arra, hogy már csak 2 napig érvényes. Kicsit túlzásnak éreztem azt, hogy nagyjából egy óra alatt 3 sms-t is kaptam azonos tartalommal, de mint figyelmesség jólesett. Nálunk, a legdrágább autópálya matrica után ez nem jár, a büntetés jön nagyjából két hét múlva, amikor az ember már rég el is felejtette, hogy miről is van szó. Ha belegondolok, egy hónappal a matrica bevezetése után itt még azt se nagyon lehetett tudni, hogy hol lehet megvenni, nemhogy sms meg e-mail. Szóval azt hiszem, hogy le vagyunk maradva, úgy magyarosan, de rendesen..

Nincsenek megjegyzések: