Most, hogy olyan rövid a hét, ezt a pár napot megpróbálom olaszságokra pazarolni, összeszedvén pár csipetet azokból az élményekből, amik értek az elmúlt napokban, egy erősen szubjektív véleményben, aminek a konklúziója az lehetne, hogy élnék-e itt szívesen vagy sem. Szóval észak Olaszországban voltunk pár napot a közelmúltban. Tudom, hogy pár nap nem elegendő egy adott országot megismerni, főleg úgy, hogy tájegységenként ennyire eltérő habitusú emberek élnek benne. Az olaszok alapvetően kedvesek, bár olyan nagy, kiáradó kedvességet nem tapasztaltunk felőlük, de agresszivitást sem, idegengyűlöletet meg egyáltalán nem. Elég kevesen beszéltek angolul, de mondjuk ebben mi se nagyon dicsekedhetünk, viszont valahogy sikerült mégis megértetni magunkat. A munkarendjük szerint sem túl kapkodósak, a legtöbb helyen betartják a sziesztaidőt, tehát ezalatt teljesen esélytelen bármit is megpróbálni venni, vasárnap zárva vannak az üzletek is, de még a benzinkutak is. Ez nyilván lehetne érv idehaza, de náluk vélhetően így van már generációk óta és hát a hagyománynak nagy szerepe van az életükben. Éppen ezért nem ciki egy fedetlen keblű örömlányokról elnevezett utcában lakni, mert tudják, hogy az 1400-as években is így hívták az utcát és akkor sem zavart senkit, főleg azért, mert pont a névadók laktak ott és azóta is jó mindenkinek az elnevezés úgy, ahogy van. Arról nem is szólva, hogy mindig levesznek a lábamról azok a helyek, akol működik az a fajta kereskedelem, hogy leteszem az üres üvegeket a házam elé egy rekeszben este és reggel behozom a teli üvegeket, bármi is van benne. Persze benne van, és pont annyi amennyit kértem. Én meg kifizetem a számlát, mert tudom, hogy pont annyi van ráírva, amennyi üveg volt, mert Marco az apja üzletét viszi tovább, akinek a nagyapja is pont ugyanezt csinálta. Azt hiszem tudnék itt élni..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése