2016. március 4., péntek

Pazarlás

Mindig és mindenhol. Életünk részévé vált az, hogy megveszünk valamit irgalmatlan drágán, sürgősséggel, alku és igazi verseny nélkül, költünk rá még egy halom pénzt, aztán meg ott áll látszólag használatlanul. Ilyen például az új szupertraffipax. Nem mintha hiányozna az, hogy lefotózzanak, ha elbambulok épp és például elfelejtem, hol is vagyok, de azért ha úgy vesszük, baromi sürgős volt megvenni egy félig kész rendszert csilliókért, miközben alapvető hibái vannak - többek között az, hogy nem működik, illetve lefotóz 300km/órával tolató Barkas jellegű teherautót, de ez persze hihető a rendőrség számára és nem küldik vissza az egész miskulanciát, hogy vissza a pénzt, vihetik az egészet. Inkább felszerelik még 300 helyre az országban azzal, hogy majd egyszer bekapcsolják és akkor lesz nemulass. Addig persze a pénzünk áll benne, a fejlesztő meg vígan fejleszt, ha egyáltalán történik valami ebben az ügyben. Egy tisztességes helyen rég szétkötbérezték volna az egész társaságot, szuperműszerestül. Felelős persze nincs és az adófizetők is boldogan fizetnek minden újabban felmerülő költséget, mert tudják, hogy a pénz jó helyre kerül..

Nincsenek megjegyzések: