Nem értem - útépítés

A heti 'nem értem' rovatom következik. A mai téma az útépítés. Az vitathatatlan, hogy építésre, fenntartásra a rohanó életünkben egyre inkább szükség van. Be kell ismerni, nyakunkon a következő választás, így a látványos helyeken rendbe kell rakni az eddig méltatlanul mellőzött burkolatot, hisz nem lehet az, hogy ne lássa az istenadta nép, hogy jobban teljesítünk. De a nyilvánvalóan látható sikereinket sem tudjuk valahogy európai módon interpretálni. Az előadásmód valamiért mindig furcsán magyarra sikeredik. Ha egy utat fel kívánnak újítani, a régi aszfaltszőnyeget fel kell marni róla. Ezt máshol rendszerint az aszfaltozógép előtt 100 méterrel szokták megoldani, nálunk a távolság nem térbeli, hanem időbeli. Az aszfaltozási munka előtt egy, vagy két héttel kezdik el, és a teljes szakaszon felszedik a burkolatot, vadabb káoszba taszítván a közlekedést annál, ami régebben ott előfordult. Majd valamikor, amikor a kényszerű sebességkorlátozás mindenkire rányomta a bélyegét, megcsinálják az egészet. Persze beleszólhat pár el nem hanyagolható meteorológiai körülmény is, vagy a fene se tudja, hogy mi még, ami a beruházást tovább csúsztathatja. A közlekedők természetesen a mesterségesen agyonrongált úton közlekednek addig. Sosem értettem, hogy miért nem lehet az aszfaltozás előtt felszedni az utat, akkor mindenki járhatna egyszer normálisan, egyszer meg már az új úton. Ha ezek után még a csatornaszemeket is egy szintbe tudnák helyezni az aszfalttal, a mennyország jönne le a földre..