Jókivánság

Azt hiszem mindenki megérdemel egy jó szót az év legutolsó napján. Egy esztendő eltelt, semmi nem lett jobb, a jövő ködös és semmi jót nem sejtet. Az már biztos, hogy megint egy évvel öregebbek lettünk és talán bölcsebbek is. Kívánom azt mindenkinek, hogy rosszabb ne legyen a sora mint idén volt, de ha lehet, hát legyen jobb!

Emberek

A facebookos ismerőseim között olyanokat is üdvözölhetek, akikre eddig nem is nagyon számíthattam, de a megjelenésük mindenképpen örvendetes esemény. A pontot az i-re vagy a koronát az tudná feltenni az ügyre, ha régi jó és azóta eltávozott ismerőseim is visszatérnének. Bár erre igen kevés az esély, lévén azóta nem is állnak szóba velem, pedig rendszeresen próbálkozom. Lassan bele kell törődnöm, hogy nincsen már rám igényük, pedig nekem lenne rájuk. Az élet igazságtalan.

Újévi fogadalom

Minden rendes óév úgy telik el, hogy a résztvevők fogadkoznak valamit a jövőre nézve, ami aztán vagy teljesül vagy nem. Rutinos fogadkozók olyasmit találnak ki, ami jó eséllyel bejön, így nem lesz gondjuk az utólagos elszámolásnál a lelkiismeretükkel, hisz sokkal jobb egy pozitív mérleggel a bíráink elé állni, mint csupa megszegett fogadalommal eleve vesztett helyzetben az ítélőszék elé kerülni. Azt hiszem én is megfogadhatnám azt, hogy jövőre nem gyújtok rá - bár kissé álságosnak tűnhet egy olyan ígéret, aminek semmi tétje sincs, hiszen eddig sem dohányoztam. Viszont milyen könnyű lenne betartani! Azt hiszem én mégis valamelyest embert próbálóbbal állok elő, ami ott rejti magában a kudarc kockázatát is. Íme: Megpróbálok olyan szekerek után futni, amik meg is állnának nekem, azaz elfordítom a figyelmem azok felől, akikhez nagyon szeretnék tartozni, de ők szóra sem méltatnak, hogy olyan emberekre figyelhessek akik érdemesek lehetnek a bizodalmamra. Nem mondom, hogy egyszerű lesz..

Elmaradt

Azt hiszem egy fontos eseményről felejtkeztem el, amit pedig igyekeztem az eszemben tartani, de hát az én eszem sem a régi. Szóval olyan eseményen vagyunk túl, ami mindenkit érint, ugyanakkor jelentős hatással bír a jövőre és nem médiatörvény. Elmúlt a legrövidebb nap, tehát immár kifelé megyünk a télből! Ami persze nem látszik a hőmérsékletből, illetve a hőmérséklet hiányából, de nem lehet mindent egyszerre. A lényeg, hogy hosszabbodnak végre a nappalok! Hurrá!

Elfogadni

Nehéz dolog elfogadni valamit vagy valakit aki annyira különbözik tőlünk. Azt hiszem velem lehet a baj, hogy azok az emberek is zavarnak akikkel régebben annyira jól kijöttem. Nem tudom, hogy a kor teszi-e, vagy jobb lenne, ha az egészet a hormonokra - ezekre a kicsi, láthatatlan vegyületekre - kenhetném, ezáltal könnyítve meg a vállaim a rá nehezedő felelősség alól. Az jut az eszembe sokszor, hogy olyasmi miatt idegesítem magam ami sosem fog megváltozni, ugyanakkor viszont nincsenek nagy elvárásaim a másikkal szemben, csak egy kevés kölcsönösség, csak az, hogy az elfogadás mindkét oldalról működhessen. Nem elég felvetni a fejünk és közölni, hogy én egy egyéniség vagyok és a világ hajoljon meg előttem és fogadjon el olyannak amilyen vagyok, hanem nekünk is meg kell tennünk ezt a gesztust a világ felé. De ez valahogy mindig elmarad. A köreim telve vannak felszegett fejjel mászkáló emberekkel én meg csak ülök a sarokban és szomorkodom magamban..

Birkákrul és egyebekről

Elhatároztam, hogy nem fogok több gasztroblogot írni. Illetve blogot eddig sem írtam, de belekontárkodtam időnként ebbe a műfajba is, de megismerve bizonyos bloggereket, inkább elhatárolódom ettől az irányvonaltól, mintsem támogatni kívánnám. A gasztro író amúgy is furcsa állatfaj. Ellentmondást, kritikát nem tűr, csak úgy van jól ahogy ő csinálja, legjobb, ha imádod őt és isteníted, de bírálni sose merjed. Ezek után döntöttem úgy, hogy nem szeretném, ha összekevernének egy ilyen emberekkel így mostantól kezdve mindenki úgy és azt főz amit akar. A birka mostanság legtöbb esetben a nép jelzője és politikai szövegkönyezetben, a bárány pedig inkább vallási értelemben tűnik fel. Csak a jegyzőkönyv kedvéért említem meg, hogy karácsonyra bárányt készítettem. Nézvén ezeket a brit konyhaműsorokat, mindig a sárga irigység fog el, ha az ottani hentesüzleteket mutatják. Fess, kalapos úriemberek metélnek csodaszép és sok fajta húsokat, míg nálunk ugyanilyen helyen, sorozatgyilkosnak kinéző emberek teszik ugyanezt, csirke, marha és sertéshús előtt sasszézva. Furcsa, hogy miközben jelentős birkaexportőrök vagyunk, idehaza nem lehet ilyen húst kapni egy átlagos hentesnél, csak a csirke, pulyka és a disznó őshonos, még a marhának sincs igazából keletje. A legtöbb húsbolt még halat sem tart - igaz én nem szeretem, de más attól még ehetné, ha van uszonyos, akkor is csak legfeljebb jó iszapízű taviponty, semmi egyéb. Jó lenne ebben is fejlődni kicsinység..

Elrontott karácsony

A tegnapi napon anyámat láttuk volna vendégül. Arról volt szó, hogy ha esik a hó és már nem tudna emiatt kocsival jönni, akkor elmegyek érte - ezt előre megbeszéltük már. A z ebéd első részét én főzöm - a másodikat ő - ezt is letisztáztuk már. Eljön hozzánk, megebédel, átadja a gyereknek szánt ajándékot, beszélgetünk, majd ha úgy érzi magát, hazamegy. Amennyiben rossz az idő, akkor hozom és viszem - egyszóval szállítom őt. A tegnapi nap virágdíszbe öltöztettük a lelkünk. A levessel idejében elkészültem - szerintem finom is lett, majd elindultam anyámért. Nála derült az ki, hogy esze ágában sem volt az, hogy eljöjjön. Megértem, hogy ilyenkor valami pánikbetegség fogja el, és ennek fizikai tünetei lesznek, de volt benne némi tudatosság is, mert nem is készült rá. Meg tudta magyarázni magának, hogy miért is nem jó az, ha eljön, velünk tölteni karácsony második napját. Nem is az ajándék miatt hiányzott - hisz a gyerek így is kap épp eleget - amit nem tudunk neki adni, az a nagymama - ugyanis ezt egyik boltban sem lehet kapni. A gyerek természetesen csalódott volt - készült a nagyanyjára, de ő megint cserben hagyta, mint ahogy már máskor is. Az ajándékot persze meg fogja kapni máskor, de megértem én, hogy rossz neki az, hogy egyik nagyszülőjére sem számíthat..

Karácsonyi gondolatok

Egyre több karácsonyi üdvözletet kapok mostanság, ami nem lep meg igazán, hisz holnap már majdnem itt lesz az ünnep. Illetve igazából ez az ünnepnek az a része amit az ember mindenképpen odahaza, a szűk családi körben tölt el. Az, amin elgondolkodtam mostanság az üdvözletek mondanivalója. Békés, boldog, szeretetteljes ünnepet szoktunk kívánni, de mennyire gondoljuk ezeket komolyan? Ilyenkor olyan emberektől is jön ilyen szívhez szóló üzenet, akivel a szürke hétköznapokon egy szót sem váltunk - pedig igazából akadálya nem lenne. Legalábbis bennem a szándék megvan - de mint azt tudjuk, egy fecske sosem csinál nyarat. Akitől meg igazán várnánk, az sosem küld üdvözletet - tulajdonképpen elbeszélünk vagy elhallgatunk egymás mellett. Bevallom, én sem teszem meg a sokadik első lépést, de gondolok rá legalább. Azt hiszem, sokkal jobb életünk lehetne, ha az üres karácsonyi szavak pátosza helyett a hétköznapokban sikerülne közelebb kerülni egymáshoz.

Szó nélküli szavak

A kérdéseinkre általában választ várunk. Azonban vannak olyan válaszok amik szó nélkül érkeznek. Sosem voltam jó az ilyen válaszok megfejtésében. Úgy látszik a világképemmel vagy az önértékelésemmel lehet a baj, de az is lehet, hogy mindkettővel. Vonz a digitális technika ebben a kérdéskörben is, a fekete-fehér, igen-nem válaszokat szeretem és igyekszem úgy is feltenni a kérdést, hogy ilyen feleletet kaphassak. Azonban mindez csak vágy, sokan a homályos mondatokat kedvelik és sokszor még ígéret ellenére is hiába várom azt, hogy bátorító vagy elutasító szavakat kaphassak. Ha magam próbálom megfejteni a csend hangjait - rendre eltévesztem a mögötte álló igazi szándékot - bár az is lehet, hogy az egész csak fikció - mármint az, hogy valakinek titkolt szándékai lennének. Szoktam arra is gondolni, hogy rég új lapra ír, ezt az oldalt már régen ellapozta már - nem tehetek róla, de válasz hiányában az ember annyi mindent el tud képzelni. Azt hiszem, a legegyszerűbb az lenne, ha csak úgy, mindenféle vágy és elvárás nélkül tudnék élni bele a világba - csak sajnos en nekem nem igazán megy..

Építész pince

Tegnap az éves, céges vacsorán az Építész pince nevű helyen voltunk. Nem tudom milyen szempontok alapján esett erre a helyre a döntés, de így utólag visszatekintve egyértelmű csalódásként értékelem az éttermet. Lehet, hogy túl sok Gordon Ramsay-t nézek és így jönnek elő a mellékhatások, de úgy gondolom, hogy az emberek azért mennek vendéglőbe, hogy ott valami jót egyenek és ez sajnos nem igazán volt jellemző erre a helyre. Kis társasággal mentünk - kb 10 fő, és az asztalunkon megtalálhattuk a napi ajánlatot. Amikor étlapot kértünk, kiderült, hogy mivel egy társaság vagyunk, nem étlapról, hanem csak a sajtfecniről választhatunk, valami bizarr megfontolás értelmében. Mellettünk volt a hűtőkamra és a szakács rendszeresen járkált be alapanyagért és zacskós mirelit krumplit vitt meglehetősen sokat. Egy póréhagymalevest kértem - de hideg volt. Azt szeretem, ha előttem hűl ki az étel, de itt amikor kihozták már langyos volt. Ízre ugyan finom volt, de nem volt benne sajt és az nagyon hiányzott belőle, azonkívül elég gyermekkórházi adag is volt. Másodjára sertésszüzet kértem, pikáns gombás mártással és krokettel. A krokett mirelit volt, a gomba pedig konzerv kínai csiperke. A szűz finom volt, de az adag kevés, így rávitt a szükség, hogy elkérjem a környező maradékokat is, hogy jól tudjak lakni, szerencsére voltak a társaságban madárétkű hölgyek, így ez nem okozott gondot. Desszertként somlói galuskát kértem, itt a tejszínhab volt valami egészen olcsó és közönséges bolti palackos tejszín, mert még ki sem hozták, de máris ereszteni kezdett. Lehet, hogy az igényeim túl magasak, de ha vendéglőbe megyek, akkor friss alapanyagokból főzzenek, a krumplit pucolják és süssék, a tejszínt verjék fel és a gombát is főzzék meg, ne kész konzervet használjanak. A hely ennek ellenére tele volt - de jobbára fiatalokkal, egyetemistákkal. Ennyire igénytelenek lennének a fiatalabbak, vagy csak mindenki kollégista volt?

Borul a napirend

Már lassan két napja nem tudok élni a szenvedélyemnek - mármint, hogy naponta írok valamit a blogomra. Nem azért, mintha ez lenne a világ legnagyobb tragédiája, lehet, hogy elseje után már nem is lehet, mert szénné leszünk büntetve, de ugyanúgy megszoktam ezt is, mint minden más rendszeres tevékenységet - így hiányzik is. Tegnap Polgárra mentem ismét, becsavarni azt a két csavart amit még pénteken csavartam ki, azután céges vacsora is volt este, úgyhogy a tegnapi nap ezzel el is ment.

Rasszizmus haszna

A rasszizmus nem egy szép dolog. Valakit megítélni külső jegyei alapján és így hátrányos helyzetbe hozni - esetleg következtetéseket levonni nem jó - anélkül, hogy a szándékait kinyilvánította volna úgy istenigazából. Azt hiszem, mégis ez a fajta rasszizmus - mármint, hogy külső tulajdonságokat kapcsolunk össze várható jövőbeli történésekkel, egész jól segítette az élővilág túlélését eleddig. Ahogy a gazellamama elmondhatja a kölykének azt, hogy az a szőrös ott a bozótban nem barátkozni akar - pedig tulajdonképp ezzel hátrányba kerül az összes barátkozó kedvű, bokorban bujkáló szőrös - mégsem rohangál az állati jogok ombudsmanjához senki. Mert ez a természet rendje. Ha az átlagembert - aki szintén nem áll a tápláléklánc tetején, inzultus ér, hajlandó ugyanolyan következtetéseket levonni az esetből, főleg ha tud is mibe kapaszkodni - tulajdonképpen ezen a vonalon megérthető. Ha ezek után azt mondom a gyerekemnek, hogy legyen  tartózkodó bizonyosfajta emberekkel  még azelőtt, hogy kiderülne, hogy barátkozni vagy csak rabolni jöttek, már rasszizmus lenne, vagy csak a túlélési ösztön? 

A legértelmetlenebb út

Ma el kellett mennem munkaügyben az egyik telephelyünkre, Polgárra. Az ottani informatikus nem érezte magát képesnek arra, hogy kicsavarjon négy csavart és felküldjön hozzánk egy számítógépet. Így hát mehettem én, és csavargathattam csavarokat. Ezzel el is ment egy fél nap, ott voltam körülbelül negyed órát és a várakozással ellentétben nem négy csavar tartotta, hanem csak kettő. Így sokkal hamarabb végezhettem. Hurrá!

Informatikusnak jó

Informatikusnak lenni jó! Ejha, tyűha és ugyan bizony! Főleg mostanság és errefelé. Emberek jönnek tömött táskákkal és hordják be a különböző osztályok számára szánt mindenfélét és a dolgozóink estefelé hajlott háttal cipelik a málhát haza az autójukhoz vagy a buszhoz - hiszen megérdemlik. Nem tudom máshol hogy és mi a jellemző, de mi informatikusok jellemzően a hibákat szoktuk csak elkövetni, az eredményeket az osztályok maguk érik el. Ha valami gond van, akkor az rendszerint informatikai probléma volt. Így méltán érthető, hogy nekünk miért nem jár a karácsonyi bejgliből. Na ugye!

Konfliktus

Nehéz minden kérdésről politikailag korrekt módon írni. Az embereknek lehetnek negatív gondolataik, ilyenkor a szabad gondolkodók mélységesen el szokták az ilyesmit ítélni. De mi van akkor, amikor valami az ember gyerekével történik? Tegnap az utód konfliktusba keveredett. A barátjával csúszkáltak az iskolaudvaron, amikor is egy társuk - aki történetesen ugyanolyan magyar állampolgár - de ugyanakkor egy etnikai kisebbséghez tartozónak vallja magát (Mondjuk legyen svéd. Ez nem lenne amúgy lényeg, de az ügy lefolyása miatt lesz jelentősége!) fellökte őt és le is köpte. Nyilván meg volt rá valami oka, ami nem derült ki - az utólagos tanúvallomások azt erősítik meg, hogy nem a kölköm provokálta ki a konfliktust. Mivel a gyermek etnikai ügyekben képzetlen - igyekeztünk eddig nem belenevelni a rasszizmust - védekezett, és itt történt meg a baj. A kis svéd elfutott, és hirtelen 6 társával jelent meg újra, akik körbeállták őket, földre rántották és verni kezdték a fiamat. A barátja próbálta őt védeni, de őt is a falhoz vágták. Ekkor jelentek meg a tanárok és választották szét a küzdőket (elég egyoldalú csata volt!) és a főkolompost az igazgatóhoz kísérték. A derűs svéd társaság beígérte a fiamnak, hogy el fogják kapni és MEG FOGJÁK ÖLNI! A gyerek most fél, és nem mer egyedül hazajönni az iskolából, úgyhogy nem csak visszük, hanem érte is kell menni. Ilyenkor mit lehet tenni politikailag korrektül? Lehet, hogy vicceltek, de mi van akkor, ha mégsem?

Nehéz ügy

Nehéz ügy, ha az embernek olvasói vannak, mert előbb vagy utóbb feléjük fog hajlani a keze. A blogomat kezdetben öncélúként kezdtem írni, de hamar szembesültem azzal, hogy ha olvasnak, akkor nem írhatom le minden gondolatom, mert előbb vagy utóbb valaki biztosan számon fogja kérni ezeket. Egyre többször szembesülök azzal, hogy beszélgetésben hivatkoznak arra olyan emberek akikről fel sem tételeztem volna, hogy olvastuk a blogodon, vagy megkérdezik azt, hogy ugye ezt rólam írtad? Nem írok konkrét emberekről soha! Akár jó, akár rossz dolog ér, sosem konkrét emberrel van bajom, hanem magával a jelenséggel - a filmek végére ki szokták írni, hogy minden egyezés a valósággal csak a véletlen műve - igaz azt sem hiszi el senki, annál is inkább mert nem divat manapság a stáblistát is megnézni a moziban - úgyhogy hiába írnék én is  bármit bárhova. Az emberek ha úgy gondolják, hogy valami róluk szól, akkor igen nehezen lehet őket meggyőzni az ellenkezőjéről. És hogy jó-e ez, hogy mindenki azt hiszi, hogy róla szólnak a mesék? Ez az amit nem tudok eldönteni, de többnyire nem..

Kísérlet

Kísérlet szelleme járja be most Európát! Illetve nem is most, hanem a tegnapi napon. Álmodtam valamit és gondoltam, hogy az álmok talán nem hazudnak ezért tettem egy kísérletet, hogy kapcsolatba lépjek valakivel akivel egy ideje már nem beszélek. Nem érzem magam hibásnak ebben, de gondolom más se, de kár lenne veszni hagyni valamit ami valaha jó volt és fontos, csak azért, mert ki bírja tovább szó nélkül hagyni a másikat versenyt játszunk. Nekem megérné az, hogy vesztes legyek ebben a játékban, ha nyerhetek is vele mást. De úgy látszik, az álmok sem a régiek - ha nem is hazudnak, de az látszik, hogy semmi realitásérzékük..

Idegesség

A tegnapi hosszú munkanap után nem igazán tudtam elaludni. Folyton az járt a fejemben, hogy valamit elfelejtettem letesztelni és tragédia lesz a mai reggeli kezdés. A jó munka jele az, hogy a külvilág nem is látja, hogy a háttérben történt valami a színfalak mögött. Ez majdnem teljesült is, de megfizettem az árát. Már hajnaltól fenn vagyok, mert nem hagytak aludni a gondolataim, reggel rohangásztam a raktárba mint egy mérgezett egér, mert a saját szememmel akartam látni, hogy minden megfelelő módon működik, és olyan gyomoridegem volt, hogy nem tudtam semmit magamba tömködni, és még a reggeli kávém is majdnem visszaköszönt. Szerencsére úgy néz ki, hogy csak pár apró probléma akadt csak, de pár ilyen átállás és el fogok patkolni..

Karácsonyi hangulat

Nem akar jönni a karácsonyi hangulatom. Bár, ha kinézek az ablakon, a téli érzésre ráerősített az időjárás a kint tomboló hóviharral - így legalább egy percig sem kell azon gondolkodnom, hogy milyen évszak is van odakint. Az ünnepek viszont már itt vannak a közelben. Erre próbálunk azért lélekben és külsőségekben is rákészülni, az irodában megjelentek a karácsonyi díszek a folyosókon, odahaza  fenyő és rénszarvasmintás vécépapír lopózott be a budiba. A nejem nem hibáztatom, hogy él az ilyenfajta konzumidiotizmus által nyújtott lehetőségekkel, de bennem komolyan felmerült kérdésként, hogy ki az a beteg állat, aki karácsonyi mintás seggtörlőt dobott nagy tételben a gyanútlan piacra. Mert ugye milyen megindító és karácsonyi érzés az, ha ártatlan, karácsonyi agancsosokba törölhetjük a hátsónkat? Az már lassan fel sem tűnik, hogy októbertől karácsonyi dalok mennek a közértben, de mindig van valami, ami fel tud rázni a letargiából. Akció! Karácsonyi mintás WC papír!

Hosszú hét

A közelgő ünnep tiszteletére ezt a hetet végig fogom dolgozni! A mai extra munkanap miatt amúgy is felbolydult az időérzékem, ehhez még egy lapáttal rá fog kerülni a holnapi túlóra miatt egy újabb bolydulat. De jó tudni, hogy mindeközben az ország nagyjai azon tepernek, hogy az áruházi eladók otthon tölthessék a vasárnapjaikat, így lesz kire irigykedve gondolni akkor, amikor mi itt a 'versenyszektorban' húzhatjuk az igát nagy serényen.

Ez a szar

Nem szeretem a vállalati névnapokat. Amikor idekerültem, még talán szívből ment ez a dolog, vagy legalábbis őszintébben. Aztán sok minden változott, az emberek nagy része elsősorban mint terhet élte meg, részt ugyan részt vettek benne, de a 'beszállás'-ban ki is merült a részük, vagy a rájuk rótt penzumon való morgásban. Mivel eltűntek azok akik szervezték (sokáig én is közéjük tartoztam - szívesen szervezek közösségi dolgokat, de meg tudom unni, ha csak az állandó szenvedés jut vissza hozzám.) így lassan kimúlt a dolog. Azóta én köszöntöm a számomra fontos embereket a nevük napján, a viszonzás várásának a legkisebb vágya nélkül - mert valljuk be, az érzések a legtöbbször nem nyugodnak kölcsönös alapokon. Amikor legutóbb nem tudtam átadni az ajándékom, mert a célszemély szabadságon volt, a kollégám meglátván a meglepetést, azt kérdezte: - Mibe került ez a szar? Mert akkor beszállna. Mondtam, hogy hagyja csak. Ilyenkor jut eszembe az, hogy miért is hagytam abba annak idején az egész cirkusz erőltetését..

Ismerősök

Vannak olyan ismerőseim, akikkel jó el lehet beszélgetni, ha én keresem meg őket. Maguktól ezt sosem teszik ezt, csak ha én kezdeményezem a társalgást. Akkor szívesen beszélnek magukról, de vissza sosem kérdeznek. Állítólag ők tudják a helyükön kezelni az embereket. Ez persze lehet egy diplomatikus lezárási kísérlet is, mindenki értse úgy ahogy akarja. Időnként úgy érzem, hogy ez kevés egy emberi kapcsolathoz, aztán ha régóta nem váltottunk szót, előbb utóbb hiányozni kezd. Ebből is az látszik, hogy viszont én nem tudom helyükön kezelni az embereket, de azt hiszem ez már nem fog megváltozni.

Ernyő

Tegnap felfedeztem, hogy már három rossz ernyő tornyosodik a polcon. A kölök öli az ernyőket. Igaz, nem veszünk neki drága, minőségi darabokat - mert azokat nem elrontja, hanem elveszíti - erre volt már példa, hanem az egyszerűbb, aluljárós kategóriát. Így gondoltam egy merészet, és megpróbáltam megjavítani ezeket - azaz a háromból egy működőt készíteni. Az egyik eltérő szerkezet volt, így az kiesett a pikszisből, de egyet sikerült szétbontanom és alkatrészt kinyernem belőle a másodikhoz. Meg kellett állapítanom, hogy egyszerű szerkezetek - akár csak egy faék, így könnyen javítható elemek cseréjével. Egy fogó, egy kis drót, majd tű és cérna - körülbelül ez az anyag és szerszámszükséglet és máris van egy új ernyőnk. Persze közgazdaságilag nem éri meg - az én órabéremmel számolva, de ki kalkulál ilyenkor, ha közben jót barkácsolt és még egy ernyője is lett?

Házi feladat

Házi feladatot kaptam. No nem pont én, hisz eddig még sikerült betartani azt a magamnak tett fogadalmat, hogy többet csak olyan iskolába fogok elmenni, ahol azt tanítják ami tényleg érdekel is, hanem más feladatát kaptam meg azért, hogy segítsek - illetve más olvasatban - hogy más feladatát csináljam meg, amit majd ő a sajátjaként ad be, ezúttal abszolválván a szükséges érdemjegyet. A feladat érdekes volt, ezért is vállaltam el, noha a határidő meglehetősen szoros. Valami furcsa, nehezen definiált ok miatt az érintett csak az utolsó héten jött rá arra, hogy képtelen megoldani a problémát és itt kerültem én bele a képbe. Kis averzióim voltak azzal, hogy más nemlétező tudásáról én adok ezáltal számot, de a probléma érdekessége lesöpörte az asztalról a kétségeim. Tegnap sikerült leadni a feladatot - illetve én adtam oda a megrendelőnek - innentől az ő felelőssége az egész. Bár attól, hogy az ember mással végezteti el a kijelölt feladatát, talán jó programozó nem biztos, hogy lesz belőle, de jó főnök még biztosan lehet..

Ismerősök

Mai rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut a másikra, arra, hogy megismerjük igazán ki is a másik. Ezt azt hiszem soha nem lehet teljes biztonsággal megtenni, vagy azt állítani, hogy bárkivel megtörténhet - legalábbis a részemről.  Mai világunkban furcsa sport lett az ismerősök keresése. Egyes vélekedések szerint  fokmérője lehet valami általam kevésbé értelmezett dolognak az, ha bizonyos oldalakon az ember neve mellett feltüntetett, ismerősöket jelző szám minél magasabb, ezért boldog, boldogtalan jelöli egymást ismerősnek. Jelenleg két jelölést is kaptam, de nem tudom mitévő legyek velük. Az egyikről fogalmam sincs ki lehet és honnan kellene ismernem őt, a másikkal egy munkahelyen dolgozunk és köszönni szoktam neki, amit időnként fogadni is szokott, ha sikerül áttörnöm ezzel az éppen aktuális ingerküszöbét. Élünk egymás mellett, időnként köszönünk egymásnak, de ennél többre senki sem vágyik. Ez már tekinthető ismerősi kapcsolatnak, vagy ehhez azért még több kellene?

Betegszabadság

Immáron második napja vagyok betegszabadságon. Ami azt jelenti, hogy beteg lettem ezért szabadságot vettem ki, mert így jobban járok, mintha táppénzre mentem volna és így is marad majd szabadságom jövőre. Amiért persze a cégem fogja szívni a fogát, de hát ez van - így is mehetek majd be valamelyik vasárnap dolgozni - azt meg igazából nem bánja. Viszont a mai nap jó híre az, hogy úgy néz ki, megmaradok. Ami már csak abból a szempontból is öröm, hogy a hétvégére programot terveztem, amit megnehezített volna a korai és nem tervezett halálom. Valahogy nem lett volna ugyanolyan úgy elmenni az eseményekre, mint így..

A kádi, az ember és a birka

Egyszer egy embert a kádi elé vezettek, mert szó nélkül pofánverte a barátját a piacon. Az embernek megadta a szót, hogy elmondhassa az, hogy is esett a történet az ő szemszögéből. - A városon kívüli barátomnál jártam, aki adott ajándékba egy birkát. A bárányt a vállamra vettem és gyalog indultam hazafelé. A városban sok ismerősöm volt, mindegyik megkérdezte, hogy - Mit viszel a válladon Juszuf? - pedig mindegyik világosan láthatta, hogy  mi az amit cipelek. Megfogadtam, hogy azt, aki legközelebb megkérdezi, fejbeverem. Hát így történt, bölcs kádi! - Na ez arról jutott eszembe, hogy vagy y gyermek, vagy kedves kollégák megfertőztek valami virulens kórsággal, amitől olyan hangom lett, mint Louis Armstrongnak, de mégis mindenki megkérdezi, hogy vajon megfáztam-e, hogy ilyen szép kisüstön főtt hangom lett?  Mindenkit nem vághatok pofán - de milyen jól esne!