Nehéz dolog elfogadni valamit vagy valakit aki annyira különbözik tőlünk. Azt hiszem velem lehet a baj, hogy azok az emberek is zavarnak akikkel régebben annyira jól kijöttem. Nem tudom, hogy a kor teszi-e, vagy jobb lenne, ha az egészet a hormonokra - ezekre a kicsi, láthatatlan vegyületekre - kenhetném, ezáltal könnyítve meg a vállaim a rá nehezedő felelősség alól. Az jut az eszembe sokszor, hogy olyasmi miatt idegesítem magam ami sosem fog megváltozni, ugyanakkor viszont nincsenek nagy elvárásaim a másikkal szemben, csak egy kevés kölcsönösség, csak az, hogy az elfogadás mindkét oldalról működhessen. Nem elég felvetni a fejünk és közölni, hogy én egy egyéniség vagyok és a világ hajoljon meg előttem és fogadjon el olyannak amilyen vagyok, hanem nekünk is meg kell tennünk ezt a gesztust a világ felé. De ez valahogy mindig elmarad. A köreim telve vannak felszegett fejjel mászkáló emberekkel én meg csak ülök a sarokban és szomorkodom magamban..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése