2010. december 22., szerda

Építész pince

Tegnap az éves, céges vacsorán az Építész pince nevű helyen voltunk. Nem tudom milyen szempontok alapján esett erre a helyre a döntés, de így utólag visszatekintve egyértelmű csalódásként értékelem az éttermet. Lehet, hogy túl sok Gordon Ramsay-t nézek és így jönnek elő a mellékhatások, de úgy gondolom, hogy az emberek azért mennek vendéglőbe, hogy ott valami jót egyenek és ez sajnos nem igazán volt jellemző erre a helyre. Kis társasággal mentünk - kb 10 fő, és az asztalunkon megtalálhattuk a napi ajánlatot. Amikor étlapot kértünk, kiderült, hogy mivel egy társaság vagyunk, nem étlapról, hanem csak a sajtfecniről választhatunk, valami bizarr megfontolás értelmében. Mellettünk volt a hűtőkamra és a szakács rendszeresen járkált be alapanyagért és zacskós mirelit krumplit vitt meglehetősen sokat. Egy póréhagymalevest kértem - de hideg volt. Azt szeretem, ha előttem hűl ki az étel, de itt amikor kihozták már langyos volt. Ízre ugyan finom volt, de nem volt benne sajt és az nagyon hiányzott belőle, azonkívül elég gyermekkórházi adag is volt. Másodjára sertésszüzet kértem, pikáns gombás mártással és krokettel. A krokett mirelit volt, a gomba pedig konzerv kínai csiperke. A szűz finom volt, de az adag kevés, így rávitt a szükség, hogy elkérjem a környező maradékokat is, hogy jól tudjak lakni, szerencsére voltak a társaságban madárétkű hölgyek, így ez nem okozott gondot. Desszertként somlói galuskát kértem, itt a tejszínhab volt valami egészen olcsó és közönséges bolti palackos tejszín, mert még ki sem hozták, de máris ereszteni kezdett. Lehet, hogy az igényeim túl magasak, de ha vendéglőbe megyek, akkor friss alapanyagokból főzzenek, a krumplit pucolják és süssék, a tejszínt verjék fel és a gombát is főzzék meg, ne kész konzervet használjanak. A hely ennek ellenére tele volt - de jobbára fiatalokkal, egyetemistákkal. Ennyire igénytelenek lennének a fiatalabbak, vagy csak mindenki kollégista volt?

Nincsenek megjegyzések: