Nem szeretem a vállalati névnapokat. Amikor idekerültem, még talán szívből ment ez a dolog, vagy legalábbis őszintébben. Aztán sok minden változott, az emberek nagy része elsősorban mint terhet élte meg, részt ugyan részt vettek benne, de a 'beszállás'-ban ki is merült a részük, vagy a rájuk rótt penzumon való morgásban. Mivel eltűntek azok akik szervezték (sokáig én is közéjük tartoztam - szívesen szervezek közösségi dolgokat, de meg tudom unni, ha csak az állandó szenvedés jut vissza hozzám.) így lassan kimúlt a dolog. Azóta én köszöntöm a számomra fontos embereket a nevük napján, a viszonzás várásának a legkisebb vágya nélkül - mert valljuk be, az érzések a legtöbbször nem nyugodnak kölcsönös alapokon. Amikor legutóbb nem tudtam átadni az ajándékom, mert a célszemély szabadságon volt, a kollégám meglátván a meglepetést, azt kérdezte: - Mibe került ez a szar? Mert akkor beszállna. Mondtam, hogy hagyja csak. Ilyenkor jut eszembe az, hogy miért is hagytam abba annak idején az egész cirkusz erőltetését..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése