Pénteken, dolgos munkanapjaim helyett szociológiai túrát tettem a Nagyfaluba. A kirándulás fogröntgenként indult, de tanulmányút lett belőle, pedig csak egy intézmény berkein belül tartózkodtam, és ott is csak fél óráig. Egy szálloda alsó részében található meg a kis üzlet, ahol némi készpénz ellenében egy kevés X sugarat kergetnek át az ember száján, hogy némi fényérzékeny anyagot rongáljanak meg vele. Kis üzlet, kis váróterem, várakozó emberekkel. Amikor beléptem, illedelmesen köszöntem, mert így szoktam. A bent ülő, szemre két nyugdíjas néni bután de némán nézett rám. Nem is értették a dolgot. Én sem. Kiderült később, hogy angolok. Ott a köszönés nem lehet nagy divat, vagy legalábbis a viszonzása egészen biztos, hogy nem. Később magyar, fiatal apuka érkezett a gyerekével, szintén köszönés nélkül. Azon már meg sem lepődtem, hogy amikor távozásomkor szintén köszöntem, a csend szinte kézzelfogható volt. Ennyire maradi lennék, vagy csak betiltották rendeletileg és én nem hallottam eddig róla?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése