Bekopogni egy örökké zárt ablakon - minek számít vajon? Az örök reménykedés kifejezésének, optimista hozzáállásnak, makacs önfejűségnek, vagy a realitás teljes hiányának? Megítélés kérdése - persze az ember mindig a maga szempontjait nézi ebben is, mint minden másban. Ha mástól hallom ezt, könnyen elkönyvelem őt egy szerencsétlen félnótásnak, hogy olyasmi után vágyakozik, ami soha nem lehet az övé, ha rólam van szó,
inkább az optimista megközelítés mellett voksolnék..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése