Ünnepre

Vannak bizonyos ünnepek az ember életében. Most volt egy ilyen alkalmam nekem is. Ez az írás egy magamnak készült ajándék - kicsit olyasmi, mint amit József Attila készített magának - ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten, magam magam. Persze nem akarom elcsaklizni a költőóriás egy gondolatát sem azért, hogy a magam kedvét leljem benne, éppen csak a párhuzam kedvéért hoztam fel ezt - a pár megemlékezésre szánt keresetlen gondolat érdekében. Ismerősök vesznek körül, akik fontosak nekem. Mivel én kezdem az öregkori elhülyülés összes tünetét egyszerre mutatni, így feljegyzem, és figyeltetem mindenféle programokkal (amiket magam írtam e célra) a jeles alkalmakat, hogy ne fordulhasson elő az, hogy valakiről megfelejtkezem. "Akinek nincs esze, legyen notesze.." Más azonban tudja sokkal inkább panyókára vetve hordani az életet. Sok ember, aki számomra fontos, és aki alkalmáról elfelejtkezés hosszan tartó, maró gondolatokat eredményezne nekem, nem köszöntött meg. Nem is gondolt rá. A legfurcsább mégis egy kollégám viselkedése tűnt, aki úgyszintén nem. Egy kedvelt kolléganőm viszont nem felejtkezett el, és meggratulált a jelenlétében. Erre ő közölte, hogy akkor beszállna az ajándékba, neki bármennyit megér. Erre a kolléganőm tréfásan közölte, hogy akkor adjon egy ezrest. Na hát annyit ő nem akart. Ennek a kollégámnak egy csomó szívességet tettem már, nagyon sok mindent adtam és sosem kértem érte pénzt, mert részben kedvelem, részben tudom, hogy nem veti őket fel. Azonban én ebben a helyzetben szó nélkül elővettem volna azt az ezrest, még ha viccnek is szánták az egészet és úgysem fogadták volna el. Hiába, nem vagyunk egyformák! Nem azért mondom, hogy ettől változott volna bennem valami, csak úgy megjegyeztem..