Azt hiszem még mindig azon rágom magam, hogy azoktól az emberektől, akiktől vártam volna nem kaptam egy kedves szót sem. Persze sokaktól meg kaptam, olyan is volt, akiben nem kellett csalódnom, volt akiben pozitív értelemben, és olyan is, akiből nem néztem volna ki, és ő igazolt is engem. Nem ajándékokra ácsingóztam, hisz tulajdonképpen mindenem megvan, hanem a gondolatra, hogy eszébe juthassak az embereknek, hogy érezzem azt, hogy fontos vagyok valakiknek annyira, hogy ki tudjanak szakítani a napi rutinjukból két percet arra az alkalomra, hogy írjanak egy rövid kis üzenetet. Sokaknak ez elvárhatatlan megterhelést jelenthetett, így nem kaptam meg ezt az apró, figyelemmorzsát, ami minden fényes és csillogó, ajándékba adott és tulajdonképp a lelkiismeretünk megnyugtatására szánt bigyónál szebb, mert ezt magunk adjuk magunkból. Éppen ezért hiányzott és hiányzik ez nekem mindennél jobban, és most újra egy évig reménykedhetek abban, hogy jövőre nem fogok csalódni. Legalábbis ekkorát nem, mint most.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése