Tegnap

Tegnap egy érdekes kérdést kaptam az oldalbordámtól. Egy munkásnadrágon elkezdett veszekedést követően került elő, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk mi tulajdonképpen még mindig együtt? Tényleg, miért is? Ha az ember úgy érzi, hogy végre megvan mindene, amire vágyott, kertes házban lakik, van autója, és minden ami kell, akkor rögtön eszébe jut, hogy itt van ez az ember. Tulajdonképpen miért is van még mindig itt? Hiszen, ha én vagyok a víz, ő a tűz.. Teljesen eltérő habitussal rendelkezünk. Eddig remekül kiegészítettük egymást, a tűz vizet forralt, a gőz gépet hajtott, de most a tűz kikerült a víz alól, a gőzre sincs már szükség, a víz kiönthető. Azt mondják, hogy az ember az első házasságát szerelemből köti, a második lesz az igazi, mert akkor látja azt, hogy tulajdonképpen mire is van szüksége ahhoz, hogy boldogan tudjon élni. De vajon szükségszerű-e mindez?