Az Étkekrűl (Vakvarjú étterem, Pest)

Idén esedékes céges karácsonyi vacsoránkat a Paulay Ede utcában található Vakvarjú étteremben ejtettük meg. A hely annak ellenére meglehetősen tele volt, hogy tulajdonképpen nincs a kirakatban, viszont ha úgy vesszük, a belvárosban minden hely a kirakatban van, noha nem főközlekedési úton van és turistabuszok sem járnak el előtte rendszeresen. Aki ismerős a környéken, vagy éttermi berkekben (én nem annyira) annak lehet, hogy az mond valamit, hogy a Bohémtanya nevű hellyel pont szemben található. Ha egy utcában két vendéglő van és azok szinte pont egymással szemben találhatóak, és mind a kettő prosperál, az jelenthet valamit. A hely ízlésesen van berendezve és minden a varjú témára lett felépítve. Noha a hely címe szerint a varjú vak, a kabalaállat még sem jár fehér bottal, ami némileg képzavar. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a bakcsót hívják műértő körökben vakvarjúnak, de nem a gyengénlátása miatt (nem hiszem, hogy lenne neki!) hanem a hangja miatt, viszont külalakra nem hasonlít a klasszikus varjúra sem, illetve az étterem figurájára, ami viszont egyértelműen varjúszerű.  Mindenképpen pozitív volt elsőre - az ízléses és igényes kivitelű étlap, az ételek képével (pár tenyeres talpas szellemességgel körítve), illetve a házi szörpök és limonádék. A mellékhelyiségek tiszták voltak és ízlésesek, még bokszzsák is volt a férfivécében, az agressziót levezetendő. Utóbbit nem biztos, hogy értem, én ilyen helyen elsősorban megkönnyebbülni szoktam nem pedig idegeskedni, de mivel ki volt írva, hogy ne felejtsünk el behúzni neki kifelé, így én is megtettem. A pincérekre sem volt semmi panasz. A limonádé nagy pohárban érkezett, mentával, és többfajta citrommal, de aki szörpöt kért, az sem csalódott. Jó ötlet az egyenitalok után a házias íz. Mivel a hely tele volt, az ételek egy kicsit lassan érkeztek. Probléma volt, hogy mindenki a környezetünkben ételre várt, így nem tudhattuk meg, mekkorák az adagok. A hazai vendéglátásban kétféle tendencia uralkodik. Az egyikben jól lehet lakni egy tál ételtől, mert az adag nagy, illetve a nagyon művészi kompozíció, amiből viszont végig kell enni az étlapot, hogy tele hassal távozhassunk. A Vakvarjú inkább a második lehetőség felé mozdult el, bár az ételek minőségére nem lehetett panasz és tulajdonképpen jól laktunk, noha a hely nem tartozik a legolcsóbb helyek közé. Ezt igyekezett azzal meghálálni, hogy nem láttam nyomát mirelitnek és levespornak, minden valódinak és ott készítettnek tűnt, még a sütemény tetején lévő habcsók is, de a somlóin lévő tejszín se tesco gazdaságos kiszerelésű lehetett, hanem kézzel felvert, ami piros pontot érdemel. Azért, hogy legyen némi kritikus felhang is: Palóclevest ettem kemencés kenyérlepénnyel. A leves tartalmas volt, de a kenyérlepény csak nyomokban fordult elő az étel mellé, noha ez is valamennyire a hely védjegye. Amikor kértem erőspaprikát, készséggel hoztak  zöld paprikát karikákra vágva, de igen lájtos kivitelben. Egy ilyen étterem megengedhetne magának rendes, valóban erős paprikát. Másodiknak kecskesajttal és aszalt paradicsommal göngyölt szűzpecsenyét kértem lencsés burgonyapürével. Az étel finom volt, bár más is kért a társaságunkban és az övé kicsit másként nézett ki. Itt elvárná az ember, hogy két azonos étel azonos módon is nézzen ki. A kollégám libamájat evett zöldpaprikamártással, de nem ette meg a mártását, így azt én faltam be. Az ételem nagyon jóízű volt, de kellett hozzá a mártás, mert magában elég száraz volt. Desszertnek Varjú mama Rákóczi túrósát ettem baracklekvárral. Erről semmi rosszat nem tudok mondani, ez úgy volt jó ahogy volt. Összefoglalva - a hely elegáns és finom, de nem olcsó. Egy személy nagyjából 8-10 ezer forintért tud itallal együtt megvacsorázni itt, ha nem túl nagyétvágyú. Mivel az ételek jól néznek ki és ígéretesek, mindenképpen érdemes lenne visszamenni és végigenni az étlapot.