2013. szeptember 16., hétfő

Papucs

A papucs. Szinte hallom a bizonyos hangokat, amik azt mondják, hogy na az vagy te. Persze más hangok azonnal rákontráznak (ezek a hangok rendszerint sokkal lágyabbak mint az elsők), hogy az, ha valaki megcsinálja azt, amit a nők mondanak neki morgás nélkül, akkor az nem is papucs, hanem úriember. De most nem is erről a házicipőről van szó, hanem arról, amelyik a szemüvegemet tartja. Illetve eddig tartotta, de folyamatosan lázadt. Állandóan, a legvadabb helyeken veszett el, de eddig mindig meglett. Esett már le áruházban, a metróban a lábak közé, de mindig sikerült fülön csípni és visszatenni a helyére. Tegnap azonban, a gödöllői repülőtéren végképp nyoma veszett. Hiába minden, nem sikerült a nyomára akadnom, pedig kerestem rendesen. Esélyem sem volt, végre sikerült meglépnie előlem, az örök vakáció lett az osztályrésze. Szóval ma több papucs is előfordult a repülőtéren, de egy ott is maradt örökre..

Nincsenek megjegyzések: