Karthágó kell

Megfogadtam, hogy nem írok a fociról többet. Tulajdonképpen ezt be is tartom, hisz foci itt még nyomokban sem fordult elő. Mindenki tudhatja nagyjából miről is van szó, válogatottunk kiállt Románia csapata ellen. A kifejezés, hogy álltak, remekül példázza a játékteljesítményt. Hálásak lehetünk az ellenfélnek, hogy annyi lett az eredmény amennyi, mert kétannyi is lehetett volna. Megnéztem az összefoglalót, mert a meccsel már régóta nem idegesítem magam - de azt is kár volt. Ugyanis egyetlen olyan jelenetet sem tartalmazott, ahol a csapatunk akár csak közelített volna az ellenfél kapuja felé, helyzete még tévedésből sem volt. Nagyobb eredmény lett volna, ha az aranylábú gyerekek fel sem veszik a játékot és levonulnak a pályáról játék nélkül. Az ellenfél akkor is 3:0-ra nyer, de úgy megmaradt volna nekünk az illúzió, hogy esetleg mégis képesek lennének valamire, csak nem volt kedvük játszani. Most, hogy ömlik bele a pénz a fociba - látszik igazán az, hogy ez a sport olyan mint egy feneketlen kút. Minél több kerül bele, annál kevésbé látszik az alja. Ide nem tao meg stadionépítés kell, hanem Karthágó. Rombolás, ekék és sok só. Ami ebből kinő, az legyen szívós és életképes. Mert másnak itt nincs helye.