Apró örömök

Érik apró örömök az embert. Azt hiszem az a hír, hogy reggel különösebb fájdalmak nélkül ki tudtam törölni a fenekem, sehol sem ütné át a média ingerküszöbét, sőt nálam is teljesen természetes lenne az év 365 napjában. Az ember észre sem veszi ezeket a dolgokat, amíg maguktól és teljesen természetesen mennek. Arról sem emlékezünk meg vezércikkben,  hogy döngenek a legyek, vagy felkelt a nap. A nap ugyanis fel szokott kelni, a legyek zümmögnek, az emberek meg kitörlik maguknak és közben ábrándosan gondolnak valami másra. Amíg! Amíg egyszer el nem követik azt a hibát - amit én, a hétvégén - hogy fel nem emelnek valamit, pusztán virtusból vagy szükségből úgy, ahogy annak idején tanították, hogy inkább ne! - de akkor bele sem gondol az ember. A hétvégén csatornát kellett tisztítanom és csak úgy két ujjal leemeltem a nehéz, öntöttvas fedelet a csatornaszemről. Ezzel nem is volt baj, hanem amikor a munka elvégeztével vissza akartam tenni! Mintha valami megszakadt volna bennem, nagyon rossz érzés volt. Kardokat forgattak a derekamban és majdnem elájultam a fájdalomtól. Nagy szerencse lett volna fejjel előre belezuhanni a félig nyitott aknába, de szerencsére ez kimaradt. Alig bírtam visszavánszorogni, közben kínos perceket éltem át. Ez volt még szombaton, de azóta az alkalmazott terápiának köszönhetően javul a dolog. A lókenőcs és a természet csodákra képes és újra tudok apróságoknak örülni. Hurrá!