Nem, nem romlott el az időérzékem. Frissen nikkeleztettem, úgyhogy ki kell tartania még egy darabig. A megfogalmazás pontatlan, mert csak egy anyanap van. Anya csak egy van - mondja a mondás, de az esetem ebből a szempontból is kivétel. Anyákkal jól el vagyok látva, úgyhogy nem szűkölködöm. Van szülőanyám, mostohaanyám és két pótanyám is. Bizonyos anyáimat bármikor lecserélném a pótanyáimra, de ez nem olyan dolog mint egy kabát, amit csak úgy lehet cserélgetni. A helyzet az, hogy szinte mindenkivel, akin keresztül megismertem a szüleit, szívesen cseréltem volna anyát - mert bár hálás vagyok neki hogy megszült és felnevelt - na jó, a szülést ő akarta nem én - de más is szül és otthagyja a kölkét ebek harmincadjára - ő meg nem tette, tehát ezért mindenképp hálát érdemel. De ez az írás most nem róla szól, hanem az egyik pótanyámról. Bár munkatársak voltunk sokáig, és kezdetben viccesen neveztük csak egymást úgy, mintha családi kapcsolat lenne köztünk, én anyaként, ő fiaként, de azért egy ilyen kapcsolatból végül csak lesz valami, még ha az elején csak poénnak tűnik az egész. Vele sokkal bensőségesebb kapcsolatba tudtam kerülni, mint a saját anyámmal. Ma is biztos lehetek abban, hogy meghallgat és nem él vissza azzal, amit hallott. Azt hinné az ember, hogy ez az alapértelmezés egy anyával szemben, de én bizton tudom, hogy nem az. Most is szeretettel gondolok rá az együtt töltött időért és sajnálom, hogy már nem dolgozunk együtt - ugyanakkor irigykedem azért, hogy ő már jól megérdemelt nyugdíjaséveit tölti, azokat az éveket amik nekem valószínű megadatni nem fognak sohasem. Kedves pótanyám, Isten éltessen sokáig erőben és békességben!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése