A vénlányság Newtoni alapja

Minden családban vannak vénlányok. Ez olyan axiómaféle. Ahol nincsenek, ott a közeli ismerősi körből meríthető a szükséges tapasztalat a vénlányok, mint jelenség kialakulására. Ebbe a kérdéskörbe tartoznak a vénsrácok/agglegények kérdéskör is, szorosan összefüggő dologról van tehát szó, noha a cím esetleg mást sugall is. Ezt a magyarázatot mindenképpen fontosnak találtam leírni, bár mit sem segít azokon a vénlányokon, akik már a címen felhúzták magukat, így hiába is írok itt bármit, kiegyenlítve a nemek közti látszólagos súlykülönbséget a magyarázkodásommal, itt ezen a ponton már a szem előtt lebegő, súlyos drapériaként csüngő és mindent elfedő köd, úgyis csak egy véleménynek ad teret, ami nagyjából akként foglalható össze: - A szemétláda! Hogy képzeli azt, hogy mindet tud? Nos, nem tudok mindent, ezt a képességet amúgy sem háramoltatnám csak úgy magamra, botor és meggondolatlan módon. Fogjuk fel tehát ezt úgy mint egy véleményt, amit egy, gondolkodó ember (Most itt nagyzolok, de jól esik!) készített a saját szórakoztatására és méltó örökül hagy az utókor számára. Szóval mi a vénlányság kialakulásának az alapvető oka? Kereshetnénk ezt az ivararányban is, de inkább a lelkekben kellene az okért vájkálni, így azt hiszem, ha egy szóval akarnám ezt kifejezni, azt jutna elsőnek az eszembe, hogy a kényelem. Ha valaki egy viszonylagosan jó helyzetben van és nincsen külső kényszerítő erő ami ezt megváltoztassa - Newtoni fizikai alapok, kérem!  - akkor úgy is marad. Minél tovább, annál jobban odapimpósodik a helyzetbe. Persze mindenki meg tudja ezt magyarázni magának olyan módon, hogy azt ő is elhiggye. Nem volt megfelelő partner, ez túl bajszos volt, annak a szeme túl barna, ez kövér volt, az meg sovány. Az igények száma végtelen, főleg ha el akarunk vetni valamit. A kapcsolatkeresés a kompromisszumkeresésről a kapcsolat elvetése pedig a kifogáskeresésről szól! Azt hiszem itt van a kutya elhantolva. Ha valaki már odapenészedett a saját kis helyzetébe és nem tud kitörni vagy nem is akar, akkor megmagyarázván ezt, a szükséges kifogásokat meg fogja találni magának, a maga számára megcáfolhatatlanul. Ezzel előállt egy igazi csapdahelyzet, amelyet Joseph Heller olyan kiválóan fogalmazott meg, hogy egyből bestsellert is írt róla. A kitörés szinte lehetetlen, mert (látszólag) elégedett emberek úgysem fognak változtatni a sorsukon, hisz előbb a gondolkodásukat kellene megváltoztatni ehhez..