Aki átaludta a karácsonyt.

Volt egyszer egy ember - idáig szokványos a történet, hisz mindnyájan emberek vagyunk, így szólhatna ez akár rólunk is. Az emberünk izgatottan várta a karácsonyt. Jó ideje már, hogy bejelölte a naptárban. Kezdetben alig pislantott rá, mert tudta, hogy messze van az ünnep, de ahogy közeledett a kis sárga folt a naptár lapjain, úgy fogta el egyre jobban valami megmagyarázhatatlan izgalom. Tudta, ismerte ezt az érzést, hiszen volt már benne része. Az ajándék kicsomagolása, a színek és illatok megmagyarázhatatlan kavalkádja, a felszabadult boldogság érzése - mind olyan dolgok, amik megismételhetetlenné és felejthetetlenné teszik ezt az ünnepet. A végén teljesen átragadt rá az izgalom. Az utolsó héten szinte naponta az eszébe jutott. Már csak hármat kell aludni, már csak kettőt - tisztára ahogy egy kisgyerek várja az ünnepet - egyre izgatottabb lett. Az utolsó napon már fejben elgondolta az egészet, hogy fogja még varázslatosabbá tenni ezt a nagyszerű ünnepet. Izgatottan feküdt ágyba, gondolta lustálkodik egy kicsit, mielőtt átadná magát a készülődés izgalmának. Ezzel hajtotta álomra a fejét. Szürke reggelre ébredt, az idő nem volt épp karácsonyi. Kitekintve az ablakon azt látta, hogy a lehullott hó olvadóban volt már. Emlékezett arra, hogy mikor álomra hajtotta a fejét, már hófelhők gyülekeztek az égen - gondolt is arra, hogy csak azért öltözik fehér lepelbe a táj, hogy még jobban kiemelje az ünnep fényét. Odakünn ónoseső esett, a fény helyett nyálka és álmos szürkeség fedte a tájat. Nem volt meg a várt karácsonyi hangulat - valami hibádzott. A szoba közepére nézett, ahol a bekészített fenyő állt, immáron jobbára tűleveleit vesztvén. Valami nem stimmelt! Gyorsan az órájára nézett, nyolc körül járhatott - nagyjából ilyenkor szokott felkelni, ha kirúg egy kicsit a hámból, de a dátum egészen furcsa volt. Január harmadika! Először nem hitt a szemének. Ez nem történhet meg, hisz előző nap még úgy volt, hogy most az Ő ünnepe jön! De a tények makacs gazemberek, valóban harmadika volt, egy szürke hétköznap a többi közül. Az ünnep visszavonhatatlanul elmúlt, ráadásul úgy, hogy nem is lehetett részese a dolognak, a következő karácsony oly messze van még, hogy be sem érdemes jelölni a naptárban. Átaludtam a karácsonyt, elveszítettem az ünnepet, amit annyira vártam! Ezek a gondolatok kergetőztek folyamatosan az agyában, miközben újra próbálta felvenni a ritmust, a normális szürke hétköznapok ritmusát. Milyen messze van még az következő karácsony!