2009. március 10., kedd

Évértékelő

Összetett kérést kaptam, írjam meg az elmúlt évben történteket a saját számíze szerint értelmezve az idő szekere által a múltban hagyott nyomokat. Ha röviden szeretném kifejezni magam, milyennek láttam az elmúlt egy évet, azt mondanám - jó. Ha ezt bővebben kellene kifejtenem - nem jó. Politikai szempontból azt hittem elértük a mélypontot, de tehetséges politikusaink nap mint nap bebizonyítják, hogy mindig van lejjebb, és Himalájai mélységek vannak még a béka alatt is, mind kormányoldalon, mind az ellenzékben. Már az elmúlt választáson is valaki ellen szavaztam, nem valami mellett, mostanra viszont teljesen elvesztettem a politikába vetett hitemet. Eljutottam arra a szintre, hogy ideges leszek csak, bármelyik oldal aktuális hazugságát hallom éppen. Az emberek sem változtak meg hirtelen. Az a nagy helyzet, hogy szép lassan sem. Akik hülyék voltak - csak még hülyébbek lettek - ez lehetne egy szép tendencia ha élvezném azt, hogy hülyék vesznek körül - de mivel nem vagyok mazochista, így inkább bánt. Emberi kapcsolataimban is inkább visszaesés zajlott le, egy csomóan, akikkel beszélő viszonyban voltam mára elfordultak tőlem. Ez persze lehet az én hibán is, nem tagadom, de mivel senki nem mondja el ezt őszintén, hogy mi a baja velem, így esélyem sincs arra, hogy amit vétettem, javíthassam. Szereztem magamnak egy új és egyelőre kedvelt sportot, és felújítottam pár régi vágyamat - ez mindenképpen pozitív eredmény, ugyanakkor elbúcsúztattam pár értékes embert ebből az árnyékvilágból. Szerencsére született is pár reménység, így csak abban bízhatok, hogy nekik könnyebb lesz ez a föld és a következő esztendő..

Nincsenek megjegyzések: