Ma újra találkoztunk. Igaz, megint csak álmomban, de ott álltál, csinos voltál mint mindig, nevettél rám és beszélgettünk mindenféléről. Nem történt semmi olyasmi ami egy férfi és egy nő között történhetne, de jó volt látni. Bennem mégis sebek szakadtak fel, az ébrenlét alatt lassan gyógyuló sebek, amiket a tudatos énemmel igyekszem ápolgatni azáltal, hogy nem gondolok rád, mert tudom, hogy egyoldalú a dolog. Téged nem érdekellek, közömbös vagyok, vagy inkább ellenszenves, ki tudhatja, hisz arra sem tartottál érdemesnek, hogy elmondjad mit is gondolsz rólam, hogy megtedd azt a lépést, ami elszakítana, vagy összehozna. Tulajdonképpen nem tettél semmit, nem reagálsz. Végül is te tudod, neked mi a jó - sajnos én ezt nem ismerhetem meg, ahogy téged sem, hisz elzárkózol előlem. Nem mondasz semmit, nem keresel - hiába erőlködöm hasztalan. Azt sem tudom, célbaérnek-e ezek az üzenetek - de tulajdonképpen ezek szerint mindegy is. Erre ott állsz az álmaimban, mint ha mi se m történt volna, ajkadon ott az a nevetés, amit annyira szeretek, hozzám beszélsz, de tudom, hogy ez csak álom, mert ilyet te sosem tennél velem. Inkább felébredtem, mert úgy sokkal jobb volt. Nagyon hiányzol...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése