Elvárásaim

Elvárásai mindenkinek vannak. Hol ezzel, hol azzal kapcsolatban, de mindenki fogalmaz meg magának ilyesmit. Már csak azért is, hogy legyen mihez viszonyítani. A múltkorjában érdekes reakciót kaptam, a csalódást, amit egy nem megvalósult terv miatt éreztem mániás depresszióként azonosította valaki. Nos, nem vagyok pszihomókus, hogy tudhassam magamon detektálni azt, hogy valóban ilyen kórságban szenvednék, de úgy érzem, hogy talán mégsem ennyire súlyos a helyzet. Azzal a bizonyos bulival is elvárásokat fogalmaztam meg, amik természetesen nem teljesültek. Ez nagyrészben az én hibám, hisz rendszeresen túltervezem magam, és így szinte megjósolható a csalódás. Mit tegyek, ha igyekszem a maximumra törekedni? Persze volt benne kellemes csalódás is, hisz olyasvalaki is eljött, akire nem is számítottam. A rendezvényt a meglévő árkok betömésére szántam megtartani, de úgy tűnik, hogy ez egy halott dolog. Az embereknek érdekük a sáncok megtartása, ha nincs elég, inkább újakat ásnak, mint, hogy a régieket belapátolnák. Valaki a környezetemben azt mondta, hogy a munkahely nem arra való, hogy innen barátkozzunk, ide csak dolgozni járunk. Talán igaza is van ebben..