Nézem a kávém. A beletöltött por csinos szigetet alkot a zavaros tengeren. A kávéóceán lassan, de biztosan erodálja a partot, magába alakítván a szilárdnak látszó felszínt. Látszólag örök, de a mélyben láthatatlan erő munkál. Úgy tűnik el, ahogy mi is eltűnünk egyszer. Porcseppek vagyunk csak a mindenség homoktengerében. Egy pillantás csak és nyomunk sem marad.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése