2007. június 22., péntek

Vihar után

A tegnapi vihar felkavaró volt. Részben, mivel éppen közösségi program gyanánt újra gokartozni voltunk, és a lezárásaként egy kiadós menekülést kellett bemutatnunk a közelgő zegernye elől, amiről hasonló műben lehetne megemlékezni mint a Zalán futása, részben, mert csak úgy előlegként a természet előttünk demonstrálta erejét, ugyanis villám vághatott a vasúti felsővezetékbe amit kiadós szikrazuhatag követett. Ilyet csak amerikai katasztrófafilmekben lehet látni, csak ott azt mondjuk erre, hogy gagyi trükk. Élőben azért sokkal jobb volt, és mindenképpen meglepőbb. Mire hazaértünk, addigra a szél leverte gondosan nevelgetett erkélynövényeimet, természetesen  ügyelve arra, hogy elsősorban az agyagcserepesekkel kezdje. Zeusz, mint a villámok és mennydörgés istene kiadós munkát végzett, de ha rajtam múlott, akkor végig csuklott munka közben. Legalábbis remélem!

Nincsenek megjegyzések: