Önzés

Két, laza szálon kapcsolódó gondolat jutott eszembe a tegnapi napon. Mindkettő valamilyen szinten önzés, bár az egyik talán súlyosabb, igaz, hogy az számomra csak egy létező problémára kitalált logikusnak látszó fikció, de elég valószínűnek tűnik. A nagy Sherlock Holmes mondotta volt, hogyha kizárjuk az összes egyéb esetet, bármilyen hihetetlen is, megkapjuk az egyetlen megoldást. Nos ebben az esetben ezt természetesen nem tudom megtenni, hisz nem ismerem a motivációkat, mindenesetre egy beszélgetés során hirtelen megvilágosodtam. Tehát, adott egy család, két gyerekkel. Az idősebbel nincsen semmi baj, ámde a fiatal kis testi hibával született. Ő mindamellett, hogy ettől hátrányban van, eszével és intelligenciájával messze felülmúlja a bátyját, a szülei mégsem tesznek semmit ezen hiba korrigálására (Pedig szerintem lehetett volna) Így nő fel, magányos felnőttként nem alapít családot, végig a szüleivel együtt él, hisz nincs neki senkije, mert mindenki az előtt riad meg tőle, mielőtt igazából megismerhetné. A külcsín újból űbereli a belbecset. A másik probléma tulajdonképpen általános. Számos fiatal és középkorú nő szenved(het) attól a problémától, hogy nem találja meg élete párját, és egyre jobban vágyik gyerekre, ezért egyedül is gyermekvállalásba fog. Tulajdonképpen tenyészkant választ a rendelkezésre álló hímállományból, de a gyermekét saját örömére, egyedül neveli fel. Az ismerőseim körében számos ilyen esetről tudok, olyanról is akinek így született gyereke, és olyanról is aki csak gondolkozik ezen, mint számára egyetlen reális megoldáson. Ez a gyereknek nem jó, azon túl, hogy keresi a másik szülőjét, egy csonka családban nő fel, egy rossz modellt él át és tesz magáévá és jóval kisebb esélye lesz arra, hogy normális családot alapíthasson. A két eset közös eleme a valamilyen szintű önzés. Az elsőben világosnak tűnik, a szülők szerettek volna egy egészséges gyereket aki az unokákat hozza a családba, és egy olyan gyereket, aki idős korukban gondoskodik róluk. A másik eset ennél kissé árnyaltabb, hisz a szerető önzés egyik esete. A gyerekvállalás jó dolog, a gyerek sok örömet ad és mi is sok örömet adhatunk neki, de tudatosan vállaljuk azt, hogy esetleg befolyásoljuk a jövőbeli életét ezzel a döntésünkkel. Kérdésem a következő: Nevelheti egy szülő a gyerekét a saját céljai érdekében? Vállalhat-e valaki úgy gyereket, hogy tudja, nem tudja neki a maximumot nyújtani amire igazán szüksége lehetne? Tudom, a kérdések költőiek, hisz a válasz mindkét esetben igen, hiszen nem tiltja semmi. Nekem mégis kicsit furcsának tűnik...