Az út

A hétvégi parti során, illetve ürügyén gondolkodtam el egy kicsit a megismerésen. Az élet folyamatos megismerésből áll, embereket fedezünk fel, illetve próbálunk meg elfelejteni örökre. Az ember rendszerező (és talán rendszerető, [nem tisztelet a kivételnek]) lény így mindenkit igyekszik a lelke könyvtárába vagy kredencébe a megfelelő polcra és az abban lévő skatulyába dugni. A hibát ott követik el legtöbben, (időnként én is), hogy a dobozkák tartalmát időről időre ki kellene borítani az asztalra, hogy utána újra elrakhassuk őket. Ha ez nem így történik (mert az emberek nagy része lusta vagy tán csak kényelmes?) akkor hibákba eshetünk, érdemtelenül ragaszkodunk valakihez aki a hátunk mögött fenekedik ránk, avagy közömbösen, vagy ellenségesen viseltethetünk valaki(k) iránt, akik többet érdemelnének. Kicsit olyan ez, mint az út, amin naponta járunk. Sokan becsukott szemmel is odatalálnának a céljukhoz, mert naponta sokszor járnak arra, így minden fa és bokor ismerős, de talán érdemes mégis nyitott szemmel járni, mert még a megszokott úton is találhatunk igazgyöngyöt, bár léphetünk sz.rba is...