Változás

Úgy gondolom a magyar ember félős. Alapvetően nem az újtól fél, hanem magától a változástól. Valami zsigeri reflex miatt a változásban mindig csak a rosszat látja, azt, hogy valami elvész, ami eddig az övé volt. Elveszítheti a magyar narancsot, ami ugyan kicsi is volt, sárga, és savanyú, de a legalább a miénk. Az egészségügy átalakításán indult hercehurca miatt jutottam erre a következtetésre. Ez a félelem politikailag remekül meglovagolható, populista indulatokat lehet vele gerjeszteni, és az emberek szívesebben követnek és skandálnak jelszavakat, mintsem hogy gondolkozni kezdenének. Gondolkozni fárasztó dolog és egy csomó kellemetlen mellékhatása lehet. Rájöhetünk arra, hogy a politikusokat (Bármelyiket!) nem az ember érdekli, hanem a szavazat, mikor rád néznek egy nagy fehér papírt látnak rajta a megfelelő helyre tett X-el. Ezért az ördöggel is képesek cimborálni, meglovagolva az emberek félelmét, hogy mi lesz, ha például betegek lesznek, és ott maradnak ellátatlanul. Amikor már most sem látják el őket rendesen, amikor a kórházba a beteg viszi a gyógyszereket és a wc papírt, amikor a rokonok viszik be az ehető ételt, és naponta járnak be fürdetni és forgatni a bent fekvőt, mert ennek a hiányában szerencsétlen simán meghal. Ez sajnos már évtizedek óta így megy (Tisztelet a kivételnek, bár én ahol voltam eddig, az nem számított annak, de a nagy számok törvénye alapján egészen biztosan van ilyen.) tehát nem napi jelenség. Mégis képesek egyesek azt sugallni, hogy ez csak pár éve van így, hogy előtte itt volt az orvosi Kánaán, és most valami durva dolog készül. Tudom, az idő megszépíti az emlékeket, a katonaságból is csak a bulik maradnak meg, a klotyótisztítás fogpiszkálóval a múlt ködébe vész, de úgy gondolom, már évekkel, évtizedekkel ezelőtt elértük a békát, és bármerre indulunk el, csak feljebb juthatunk. Csak végre induljunk el valamerre!