A következőkben ismertetett recept a saját szellemi termékem, legalábbis én szeretek így gondolni rá. Minden hasonlóság létező étkekhez a véletlen műve. Kérlek, ha nem érdekelnek a kulináris örömök, vagy esetleg a szakmád iránt elkötelezett és hithű diétásnővér vagy, akkor ezt a részt ugorjad át. Szóval, akkor stílszerűen, a lecsóba csapok rögvest. A rántotta gazdagon az alábbiak szerint készül:
Először is krumplit hámozok és vágok apró szeletekre. Ez azért fontos, hogy minél apróbb legyen, mert az ember különben ott hal éhen a serpenyő mellett, míg kész lesz, és végül is ebben az ételben ez csak a tartalmas alap. A burgonyát kevés olajon, egy teflonserpenyőben elkezdem sütni. Rövid sütés után kevés szalonnát adok hozzá, épp csak az íze kedvéért, nem akarom, hogy zsírban ússzon az egész, de azt se szeretném, hogy száraz legyen mint a fűrészpor. Rávetem a karikára vagy félkarikára vágott hagymát. Ez akkor jó, ha minél többfajta hagymából készül, kielégítő eredményt érhetünk el lila és hagyományos vöröshagyma alkalmazásával. Fűszerezzük, (én a kedvenc fűszereimet vetem rá, ami kakukkfű és oreganó, de ez ízlés dolga, de az őrölt bors sem árt neki. A sóval vigyázzunk, mert a szalonna is sós!) majd bolondítjuk kevés szójaszósszal és/vagy balzsamecettel (A balzsamecet különösen kellemes és pikáns ízt ad neki, és a savanyúsága kifő belőle, de azért módjával adagoljuk, a szójaszósz n agyon jó hatással van a szaftra, bár az is sós magában.) Ezután hozzáadjuk a karikákra vágott kolbászt és sonkát (Ez utóbbi opcionális.) majd ha van némi punnyadt paprikánk, akkor abból is lehet felaprítás után tenni a miskulanciába. Amikor majdnem kész lesz beleteszem a kockákra vágott sajtot, ami fel- megolvadása után, mintegy záróakkordként teszem bele a kevés tejjel kikevert tojást, majd készre sütöm. A tojást nem úgy számoljuk, mint a hagyományos rántotta esetén, tapasztalatom szerint két és fél embernek bőven elég a 3 tojás, igaz, én kenyérrel szeretem enni. Kellemes egytálétel, és viszonylag gyorsan kész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése