A tegnapi nap sikerült az évi első kerekünket tönkretennünk. Az eset igazából tegnap előtt történt, amikor is hazafelé settenkedtünk autóval a kivilágítatlan, és abszolút elhanyagolt gödi főközlekedési úton, ahol sikerült a sötétben (igaz eső is esett közben, ami szintén nem javította a látási viszonyokat és a kátyúk észlelését sem) megközepelni egy egészséges méretű gödröt. Szerencsére a gumi megúszta, de a felni már nem. Ennek az útnak a külön érdekessége az, hogy pár éve ellopták a helységnévtáblát is, így nem lehet tudni, hogy hol kezdődik a falu, tehát elméletileg 90km/h az engedélyezett legnagyobb sebesség. Persze csak az abszolút szuicid hajlamúak haladnak ennyivel, de ilyenekből azért akad arrafelé jó néhány. Ma reggel le is fényképeztem a kátyút, megpróbálunk az önkormányzatból egy felnirevalót kicsikarni, ha már az út állapota hidegen hagyja őket, pedig minden egyes választás előtt előkerül az út ügye, amit ilyenkor persze a szőnyeg alá söpörnek ...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése