Takaró

Addig kell nyújtózni, amíg az a bizonyos takaró ér. Régi igazság sajnos. Most én is szembekerültem ezzel a problémával. Van takaróm és lábam is, de mindig a kilógás határán van. Nem élek rosszul az tény. Van jó állásom és van jó fizetésem, igazából okom se lehetne a panaszra, mert vannak akik a feléből tartanak fenn nagyobb családot mint én. De az ember (legalábbis én, mert nagyvonalúan a gerinces főemlősök közé sorolom magam) igényei valahogy mindig kitöltik a rendelkezésre álló mozgásterét, így mindig előállhat az a helyzet, hogy sosem elég az ami van. Ez lehet áldás is és átok is. Most éppen az utóbbi, mert a tegnapi nap egy kollégám hozott egy pici számítógépet, ami nagyon megtetszett (Akkorka mint két vekni formakenyér, és minden benne van ami kell) Ma reggel megpróbáltam az asszony torkán lenyomni (persze képletesen, mert ilyet se nővel, se géppel amúgy nem tennék) de le lett pisilve a lángeszem, hogy ezt nem engedhetjük meg. A nejnek amúgy is kétoldali hidegrázása lesz mindentől ami szilíciumot tartalmaz, mert meglátja a szememben a furcsa felcsillanó fényt..