Nem igazán értem azt, hogy anyám miért akar engem mindenáron meggyőzni arról, hogy a magánnyugdíj befizetésem, amiért annak idején kiiratkoztam a társadalmi szolidaritás közösségéből, tulajdonképpen nem az enyém, hanem jogosan az államot illeti. Azt tudom, hogy elkötelezett híve a jelenlegi hatalomnak, de azért álljon meg a mézes mikulás! Szülőként azt hiszem én elsősorban a gyerekem érdekét nézném akkor, ha el akarnának venni tőle valamit, főleg ha az a jog szerint tulajdona, bár ezt a kormány jelenleg vitatja. Anyám meg győzködik engem, hogy a jogos fizetésemből volt bármiféle járulék nem az enyém, hanem az államé - amit én persze vitatok. Ugyanis, ha én nem dolgozom, akkor adó sincs, tehát szigorúan véve az az én általam megtermelt érték, az én tulajdonom, amiről kényszerűen lemondok az állam javára azok miatt a szabályok miatt, amit az állam hozott, aminek a polgára vagyok. Ugyanis, ha nem dolgozom, akkor neki is felkopik az álla - képletesen. Tehát az adó és a járulék is tőlem, az én keresőmunkámtól függ. Ha egyszer hoztak egy olyan szabályt, hogy a pénzem egy részét félretehetem egy számlára, akkor ne jöjjenek azzal a szöveggel, hogy az nem is az enyém és azt bármikor elvehetik, erről pedig a saját anyám akar elsősorban meggyőzni - szóval ezt mindenképpen visszautasítom. Hallatlan! De anyámnak mire jó ez az egész? Anyai viselkedés az, ha valaki a saját gyereke és az állam vitájában az államot védi?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Három évig nem beszéltek apósomék velünk, kitagadták a lányukat. Meghívtak egy békítő ebédre, ahol azt mondták, hogy megbocsátanak nekünk, ha bocsánatot kérünk. S azt kérdezte a feleségem, hogy mire? Hogy férjhez mentem?
Nem kértünk bocsánatot. Nem bocsátottak meg.
Ezt sem igazán értettem. De én megbocsátottam nekik...:-)
Most mondanám, hogy megnyugodtam, hogy máshol is van ilyesmi, de tulajdonképpen továbbra sem értem miért jó egy szülőnek a gyereke ellen érvelni..
Megjegyzés küldése