Ő az aki a hadaink vezeti a csatába. Általában a dicsőség és a bukás is az osztályrésze, elfelejtve azt a sok lapkihordót, postást, gyárimunkást, könyvelőt és satöbbit, aki a közös zászló alatt halomra löveti magát. A szó legszorosabb és átvitt értelmében is. Mostanság a XVII. században játszódó történelmi regényeket olvasok és befelé autózva a munkahelyemre, eszembe jutott az, hogy mennyire megváltozott a világunk. Régen arról lehetett megismerni a hadvezért, hogy ott lovagolt a csata legelején, így senki nem mondhatta azt, hogy nem jogos a győzelem, illetve vesztes csata esetén sem kellett már magyarázkodnia. A mostani vezéreink meg csak beszélnek a harcról, elvárják azt, hogy halomra haljunk, miközben őket külön őrök őrzik biztonságos helyeken, míg tart a csata. Aztán persze kiállnak a mikrofonok elé és bezsebelik a sikereket. Nem mondom, hogy előnyére változott volna a rendszer. Nyulak a vezéreink, akik farkasokká válnak, ha elmúlik a vész..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése