Nincs új a nap alatt! Sőt, ha ezt a téli időjárást vesszük, akkor lassan nap se lesz, főleg így reggeltájt. Amúgy meg számtalanszor megfogalmazódik bennem a gondolat és egy tucatszor már talán le is írtam, de mindig meglep. Hogy mi is? Hát az emberek, amik mi lennénk. Elméletileg ugye, mert a gyakorlati megvalósítás mindig kényes dolog. Valami, ami lehetőségként merül fel, embereket arra sarkall, hogy előnyt kovácsoljanak abból, lehetőleg mások kárára. Mások meg ezt látva frusztráltak lesznek és jól alátesznek ezeknek. Az eredmény az, hogy mindenki szív, várakozik, türelmetlenkedik és ideges. De mintha ez éltetne minket. Ma reggel is, amikor mindenki felvette a négykerekű esernyőt. Megoldhatatlan feladatnak mutatkozott az, hogy egy út kétsávosra szélesedik, majd kis idő után összeszűkül egy sávra. Ettől képes megállni a forgalom és percekig várni minden látszólagos ok nélkül, míg egyesek kitalálják, hogyan is tovább. Ez tipikus magyar sajátosság, mint a címben említett forgóajtós dolog, amikor a honfitárs mögöttünk megy be a forgóajtón, de előttünk jön ki - megspékelve azzal, hogy senki nem megy sehova, amíg el nem döntik azt, hogy ki is engedjen. Mert engedni bűn, de legalábbis vétkes könnyelműség. Menni kell és ha nem lehet, akkor megállni, lehetőleg úgy, hogy a másik se férjen el. Aztán majd állunk szépen csendben és várunk, miközben egyesek kezdenek visszafordulni az úton, záróvonalon, árokban, tökön és paszulyon keresztül, mert nekik menniük kell. Mi meg várunk, míg valaki veszít, feladja és az élet zajlik tovább, mintha mi sem történt volna eddig..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése