Elmúlás

Tegnap valamiért halálközeli gondolataim voltak. Egész egyszerűen nem tudom elfogadni az elmúlás gondolatát, pedig egyszer biztosan el fog jönni. Ha örökké élnék mint a Hegylakó, eddigre ki kellett volna, hogy derüljön, szóval ebben már biztosan nem reménykedhetek. De valahogy akkor is távol áll tőlem a gondolat, hogy csak úgy, egyszer csak valaki lekapcsolja a lámpát és kész. Ha lenne hitem, lehet, hogy könnyebben el tudnám fogadni a dolgot azzal, hogy majd valami jobb vár, de ez a remény nem él bennem. A testem, amivel évtizedeken át egész jól elvoltam, vagy a kukacok vagy a tűz martaléka lesz és nagyjából ennyi. Az Elíziumban nem reménykedhetek, hisz semmi olyasmit nem tettem, ami indokolná ezt, igaz talán a Tartaroszt sem indokolja semmi. De vég nélkül állni egy mezőn a szürke lelkek között várni valamire, miközben egyre többen leszünk - nem valami vidám gondolat. Ez egy olyan kérdés, ami megkerülhetetlen, de most egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy minél később derül ki egyértelműen, annál jobb..