Apa

Érdekes a kapcsolatom az apámmal. Alapvetően jónak mondható, de korántsem annyira bensőséges, mint lehetne. Ennek sok oka lehet, én is lehetek ok, állítólag a simulékonyságom vetekszik egy kaktusz kedvességével, de a körülmények sem éppen megfelelőek. Amikor apám újranősült és gyereke is született, értelemszerűen a régi kapcsolatai hátrébb szorultak, így a kezdődő nyitás, amit tapasztalhattam, hamar a hamvába holt és a személyisége is gyökeres változáson ment keresztül. Gyerekkoromból sokra nem emlékszem kettőnk kapcsolatából - az öcsémet később sokkal jobban szerette mint engem, legalábbis ezt éreztem. Anyámmal állandóan vívtak, aminek aztán válás is lett a következménye. Ez nagyjából meghatározta a kapcsolatunkat - amikor balhé volt, mi felhangosítottuk a magnót és becsuktuk a gyerekszoba ajtaját. Soha nem beszélgettünk férfias dolgokról és nem voltak közös titkaink. Amit megpróbáltam elmondani neki, azt hamarosan megtudta az egész család, így gyorsan leszoktam erről. De szeretem őt mint apámat, mert bár nem tökéletes, azt hiszem mégis azt nyújtotta nekem amire képessége tellett. Ma kaptam a hírt, hogy nagyon beteg. Semmi biztatót nem hallottam, amit igen, az inkább a kétségbeesés felé dönt. Aggódom.